Leonardo hamisította a torinói lepelt?


Ezúttal annak eredünk nyomába, hogy milyen rejtélyes kapcsolat lehet a torinói lepel és Leonardo da Vinci között? Mi sugallja azt és mi cáfolja, hogy Leonardo készítette a szent relikviát? Legfőképpen pedig, milyen eljárással sikerülhetett volna ez a nagy mutatvány a középkorban?

A torinói lepellel kapcsolatban azért is lehet szó felkorbácsolt indulatokról, mert valójában itt két világkép, sőt kétféle hiedelemrendszer csap össze egymással. Felesleges nevesíteni ezeket, mindenki tudhatja, hogy kikre gondolunk. Tény azonban, hogy a torinói lepel mint szentséges ereklye olyan érzékeny pontra tapint, amely mellett vagy ellen érvelők esetében sokszor valószínűleg több a hit, mint a tudás.


Ezzel önmagában nem is lenne baj, hiszen az egész történelem a múltat, a jelent és a jövőt illetően nem több mint hit, hiedelem és tudásmorzsák sajátos konglomerátuma, amelyet az egyéni elme alkot. Azonban, itt egy kollektív elmét befolyásoló relikviáról van szó, amely mentén felsorakoznak az eredetiségpártiak és eredetiségellenesek, s előkapják, majd egymásra szegezik a saját elméleti és gyakorlati „fegyvereiket”. Tisztára, mint egy westernfilmben.

Kevesen maradnak, akik a higgadtság és nem a sértődöttség talaján állva képesek véleményt alkotni és módosítani az egyre-másra előkerülő közvetett bizonyítékok tükrében, melyek nem minden esetben állják ki a szilárdság és az ellenőrizhetőség próbáit.

Lynn Picknett már az 1990-es évek eleje óta dédelgette azt a teóriáját, amely szerint maga a reneszánsz polihisztorzseni, Leonardo da Vinci hamisította volna meg a leplet. Tény, hogy a lepel élettörténetében vannak homályos foltok. Az egyik ilyen, amikor a lepel a 15. század végén állítólag eltűnt egy rövid időre. 

A hamisítás szó természetes irritálóan hathat az érzékenyebbekre, de mindjárt nem lesz az, ha megtudjuk, hogy a „hamisítás” lehet pusztán egy jó szándékú másolatkészítés is, amely alkalmasint helyettesíteni vagy pótolni kívánja az eredetit. Mi van akkor, ha az autentikus torinói lepel olyan természetfeletti erőkkel bír, ami miatt a tulajdonosa nem kívánja veszélyeknek kitenni, ezért úgy dönt, hogy készíttet róla egy másolatot, s azt állítja ki később a nagyközönség elé? Ez lehetett volna akár valamelyik pápa a középkorból. Ugyanakkor az sem zárható ki kategorikusan, hogy az eredeti lepel valamikor a története folyamán végzetesen megsérülhetett, minekután vallási okokból, a hitkultusz megőrzése céljából készíteni „kellett” egy másolatot a helyébe, vagyis pótolni kellett az eredetit.

Hadd emlékeztessek a lepel történetének néhány izgalmas epizódjára!
1532-ben tűzvész tört ki a SainteChapelle kápolnában, aminek következtében az ezüst láda megolvadt. (A chambéry-tűz esete.) Az olvatag fém egy cseppje keresztülhatolt az összehajtogatott rétegeken. Később a klarisszák javították ki a hiányzó lyukakat. 
Szintén izgalmas éjszaka volt 1972. október 1-én, amikor egy ismeretlen személy leereszkedett a kápolna tetejéről egyenesen a lepelhez és megkísérelte elégetni azt, ám azbeszt takarónak köszönhetően ezt a vandalizmust is túlélte a lepel.
1997-ben megint majdnem a tűz martalékává vált a lepel. A kápolna leégett, de az ereklyét éppen akkor a templomban tartották. Egy tűzoltó nagy nehézségek árán széttörte a védőüveget és végül kimenekítette a leplet. 

A tudatos és a véletlen rongáláson kívül más veszélyek is fenték a fogukat a szent lepelre. Eklatáns példa erre Hitler, aki notórius ereklyegyűjtő volt. A Führer valóságos hadjáratot rendezett a világban a szent ereklyék és a mágikus hatalommal bíró kegytárgyak iránt. Nem kerülte el a figyelmét a torinói lepel sem. A második világháború idején a campaniai Montevergine bencés apátságban őrzött ereklye csaknem a diktátor kezére került, ámde a szemfüles barátok csak a másolatát nyújtották át a mániákus ereklyevadász megbízottjainak. 

A fenti sorokból kiderül, hogy volt mitől félteni a leplet, így nem teljesen földtől elrugaszkodott teória, hogy másolatot vagy másolatokat, ne adj Isten, pótlást kellett készíteni a torinói lepelről.

A hamisításhoz azonban mindenféleképpen megfelelően régi szövetdarabot kellett használni. De mikor történhetett mindez? A legvalószínűbb Picknett és Prince szerint, hogy valamikor a 15. század második felében, amikor a lepelnek abban az értelemben veszett nyoma, hogy nem állították ki, így senki nem láthatta. S valóban, azt ismerhetjük meg a történelemből, hogy a  torinói lepel 1453-ban a savoyai hercegi család tulajdonában került és egyébként ott is maradt 1983-ig!!! Onnan pedig átkerült a Katolikus Egyház tulajdonába.

Vagyis tálcán kínálkozik egy kb. négy évtizedes időszak a hamisításra vagy a másolat készítésére vagy a cserére, mivel ebben az időszakban jóformán senki sem látta, vagy ha látta is, akkor sem zárható ki egy esetleges csere.

A döntő fordulópontot a lepel történetében az 1494-es esztendő jelenti, minthogy ettől a dátumtól kezdve a lepelről szóló beszámolók alapjaiban megváltoznak a korábbi véleményekhez képest. Sőt, újra felvetődik a Lirey-ben található lepellel való összehasonlítás abszurditása, lévén az szemmel láthatóan hamisítvány.

A fő kérdés így az maradt, hogy kerülhetett-e Leonardo valamilyen módon közelebbi kapcsolatba a lepellel? Nos, nincs rá bizonyíték, mint ahogyan az ellenkezőjére sem. Bár a kutatók előbányásztak egy olyan adatot, mely szerint Leonardo egyik füzetecskéjét a Savoyaiak felkutatták, majd az később szőrén-szálán eltűnt. Ez egy lehetséges kapcsolat a lepel tulajdonosai és Leonardo között. 

Az az érvelés is sántít, hogy Leonardo jegyzetfüzeteiben nem találunk utalást a lepelre vagy a fényképészeti kísérleteire. Ez a logika ott dől meg egyfelől, hogy Leonardo jegyzeteinek egy része eltűnt, másfelől a híres festményei közül többre sincs utalás a jegyzeteiben, amiből még nem következik, hogy nem ő készítette azokat. 

Vannak, akik Leonardo személyében látják az első fotográfust! Már csak azért is, mert Leonardo komoly optikai és a fénnyel kapcsolatos kísérleteket folytatott, sőt elkészítette a maga camera obscuráját. Leonardo nevéhez fűződik a teleszkóp elvének felismerése és a térhatású látásmód felfedezése is. Leonardo korában fényképet készíteni valóságos csodának számított, még ha azok nem is hasonlíthatók az általunk megszokott fényképekhez. Nem beszélve arról, hogy az egyház boszorkányüldözésének és eretnekvadászatának idején ilyen paranormális és okkult praktikát művelni egyet jelentett az öngyilkossággal.

Lehetett-e Leonardo a torinói lepel „elkövetője”? A következő főbb érvek közvetve ezt támaszthatják alá:
  • Optikai kísérleteket folytatott lencsékkel és kivetített képekkel.
  • Jártas volt az alkímiában, amiből szinte következik a forradalmár elme számos szentségtörő gondolata és világképe.
  • Johannita beállítottságú lévén (Keresztelő János tisztelője és követője) alapvetően keresztényellenes és eretneknek minősült volna, ha lelepleződött volna.
  • Lehetséges, hogy a Sion-rend nagymestere volt, imíigyen ősi titkok tudója, aki üzenni kívánt alkotásain keresztül.
  • Lázadó természete is közre játszhatott rizikós vállalkozásában.
  • Micsoda fricska, hogy zarándokok millió személyesen Leonardo (vagy valaki más) képmása előtt róják le a tiszteletüket, Jézus helyett.

A végső és legmeggyőzőbb bizonyítékra Leonardo és a torinói lepel kapcsolatára Picknett és Prince mutatott rá, amikor is összehasonlították a szent lepel fejének képmását Leonardo Salvator Mundi (a Világ Megváltója) című festményével. Ez a mű XII. Lajos megbízásából készült 1513-ban, amikor Leonardo már eléggé öregecske volt. Ennek a képnek az egyedisége abban áll, hogy a firenzei mester egyetlen teljes arcú Krisztusát jeleníti meg. A digitális technikának köszönhetően fény derült arra, hogy a Salvator Mundi Krisztus-arca és a lepel képmása tökéletesen illeszkedik egymásra. Ez az egyezés pedig nem lehet a véletlen műve. Akkor hát mikéntlehetséges? Például úgy, hogy a Salvator Mundi Krisztus-portréját a lepel arcképéről másolták. Ebben az esetben szándékosságról van szó, ami utalhat arra, hogy ő volt a lepel készítője, de azt is sugallhatja, hogy közelről ismerte a leplet, s arról vette a mintát. A szinte tökéletes egyezésnek másik magyarázata a legelképesztőbb: fiatalkori önmagáról, saját portréjáról mintázta a Salvador Mundi arcképét. Ez utóbbi hipotézis mellett pedig az is megfér, hogy Leonardo esetleg önmagáról készített „fényképet” a torinói leplen.

Forrás: http://boldognapot.hu/blog/a-leonardo-osszeeskuves-a-maestro-hamisitotta-a-torinoi-leplet/