A torinói lepel rejtélyei



Az emberiség történelmének talán legrejtélyesebb lelete a Római Katolikus Anyaszentegyháza féltve őrzött ereklyéje a torinoi lepel. A keresztény világ számára a legérdekesebb és talán legértékesebb tárgyat 2010 áprilisában állították ki utoljára Torino városában a Szent János Katedrálisban. A híressé vált ereklye a legenda szerint Názáreti Jézus halotti leple volt. Az evangéliumok tudósítása szerint ugyanis Krisztus testét gyolcsba csavarták, miután levették a keresztről, majd ebben is temették el. Így teste képmásának lenyomata megjelent a lenvásznon. A keresztény világot, vagyis az emberiség nagyobbik részét érdeklő hihetetlen anyag következő torinói nyilvános kiállítása 2025-ben várható!


A torinói lepel egy 4,36 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálka-mintásan szőtt lenvászon kendő, amely egy olyan ember fényképészeti negatív képét hordozza, akit valószínűleg a keresztre feszítéssel egyező módon kínoztak meg. A negatív képben megjelenő 1,75 méter magas szakállas alaknak világviszonylatban egyedülálló a képi megjelenése. A leplen vérfoltok és égési nyomok is láthatók, amelyek a franciaországi Chambéry várkápolnájában 1532-ben pusztító tűzvész nyomai.

A lepel anyaga egy eredetileg fehér, bár a korának köszönhetően megfakult, megsárgult, vajszínűvé vált lenvászon anyag. Alkalmas egy ráfektetett emberi test (a leplet a fejnél visszahajtva) teljes befedésére. Az időszámításunk kezdete körül a közel-keleten elterjedt szövőszékfajtán készítették. Korábban gyapotot is feldolgoztak rajta, mivel ilyen anyagmaradványok kerültek a len szálai közé.

A rajta lévő képmás: amely a felszíni elemi – rost – szálak elszíneződésével keletkezett, anatómiailag pontosan követi egy keresztre feszített és ott kínhalált halt ember testének képét. A férfialakon kívül, az így elhunytaknál várható módon, vérző sebek körvonalai ismerhetők fel. A Közel-Keleten gyakori AB vércsoportba tartozó emberi vér foltjai Krisztusnak, az evangéliumokban leírt bántalmazásaival vannak összhangban.

Sebek: Krisztusnak az elfogatása után említett, az evangéliumokban leírt sebeire utaló jelek a leplen mind fellelhetők, nagyfokú egyezőséget mutatnak a passiótörténetben foglaltakkal.

A lepel nagyjából három évszázadon át nagyobb érdeklődés nélkül pihent Torinóban. 1898-ban fényképezték le első ízben, ezután nem sokkal az érdeklődés központjába került. Ian Wilson, A torinói lepel című könyve nyomán került a köztudatba, és vette kezdetét 1978-ban a máig tartó vita. Urunk feltámadásának bizonyítéka? Középkori hamisítvány? Leonardo da Vinci alkotása? Egy XIII. századi keresztes lovag halotti leple? - Egymásnak ellentmondó elméletek, tudományos vizsgálatok, cáfolatok követték egymást az elmúlt száz évben, melyek a mai napig nem tudtak választ adni arra a kérdésre, hogyan keletkezett a Torinóban őrzött halotti lepel, rajta a megkínzott és keresztre feszített Krisztus képmásával; mint ahogy eddig senki nem volt képes tökéletesen reprodukálni a misztikus vásznat.

A torinói lepel tudományos kutatásának története, mint már említettük a fényképezés technikájának köszönhetően a XIX. században vett megdöbbentő fordulatot. Secondo Pia olasz ügyvéd volt ugyanis az a személy akinek 1898-ban sikerült lefényképeznie a vásznat, amelynek negatívján előtűnt egy emberi arc. A következő évtizedekben készült fényképfelvételeken már kivehetők a korbácsnyomok is. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a vásznon látható képet semmilyen oldószerrel nem sikerült eltüntetni, lévén, hogy nem tartalmaz semmilyen pigmentet, festéket.

A hetvenes években két amerikai fizikusnak (John P. Jackson és Eric J. Jumper) sikerült háromdimenziós felvételt készíteniük a lepelről. Kép analizátorral kimutatták, hogy az emberi alakot ábrázoló kenderszálak elszíneződése összefüggésben áll a holttest és a lenvászon távolságával.

A tudósokat régóta foglalkoztatja a rejtély, amelynek megfejtésére számtalan elméletet dolgoztak ki. Az egyik elmélet szerint (1900, Paul Vignon) az emberi vérből és izzadságból lebomló ammónia-kipárolgás miatt rögzült a kép a vásznon, amelyet aloéval és mirhával itattak át. Egyesek megpróbálták mesterségesen reprodukálni a folyamatot -  vérrel, izzadsággal, illóolajokkal -, de csak részeredményeket értek el, a kép ugyanis csak ideig-óráig volt látható. Fölmerült az a lehetőség is, hogy nem azonnal rögzült a lenyomat, hanem hosszú idő alatt, napfény hatására. Kétségtelen, hogy a holttest közvetlenül érintkezett a vászonnal, mivel fluoreszkáló fototechnikával pontosan látszanak az egyes korbácsnyomok. A kérdés csupán az, miként alakult ki a test lenyomata a gyolcson?


Sokan tagadják a lepel hitelességét, középkori hamisítványról beszélnek. Megmagyarázni azonban nem tudják, miként tudta volna bárki is évszázadokkal korábban hamisítani a vásznat, amit a mai legmodernebb technológiákkal sem képesek reprodukálni. Fantáziadús elméletek születtek erre vonatkozóan: van, aki szerint Leonardo da Vinci művéről van szó - kár, hogy a zseniális polihisztort még bölcsőben ringatták, amikor a leplet már jó száz éve Franciaországban őrizték. A "da Vinci elmélet" hívei persze erre is találnak megoldást: szerintük a lepel ugyan létezett a reneszánsz tudós előtt is, ám az emberi arc motívum ma is látható körvonalait ő maga helyezte el a vászonra, amikor egy restaurálás, vagy másolat készítés ürügyén hozzá kerülő anyagra optikai-fotográfiai eszközökkel "felszkennelte" saját arcképét. Az elmélet legfőbb híve Lillian Schwartz amerikai komputergrafikus, aki tavaly állt elő a nem bizonyítható és kissé "futurisztikus" elképzeléssel. Bár elmélet egyetlen eleme sem igazolható - nem tudni valóban magához vehette e da Vinci a leplet, mint ahogy az sem, hogy a mester valóban képes volt e a korát jelentős mértékben meghaladó hamisításra - mégis sok híve akad az amerikai grafikusnőnek.

A da Vinci féle hamisítási elmélet mellett fölmerült, hogy a XIII. században a szaracének által meggyilkolt keresztes lovag halotti leple volna, de olyan elmélet is létezik, miszerint Jézus még nem halt meg, kómában volt, amikor levették a keresztről és gyolcsba takarták. A leplen azonban félig alvadt vérnyomok találhatók, amelyek csak halott emberből származhatnak.

Számos fizikai-kémiai kísérletet végeztek a rejtély megfejtésére. A probléma az, hogy valamennyi csupán részmagyarázatot tud adni a jelenségre. A fizikai és a kémiai feltételezések továbbá kölcsönösen kizárják egymást. 1930-tól kezdve többen állították, hogy a vásznon látható képmást Krisztus feltámadásának pillanatában a hirtelen felszabaduló energiahatás hozta létre. Infravörös, ultraibolya- és röntgensugárzással is magyarázták a folyamatot. Egy amerikai tudós gyors lebomlású radioaktív izotópot fecskendezett be magának, ezzel modellezve a feltámadáskor Jézus testéből felszabaduló sugárzást. Az így keletkezett kép nagyon hasonló a torinói leplen találhatóhoz, ezért a kísérlet igen közel járt a misztérium megfejtéséhez. Sebastiano Rodante szicíliai orvos szerint az impregnált vásznon a napsugarak hasonló nyomokat hagynak. Ez a fény Krisztus testéből áramolhatott ki, amint erre több utalást is találunk.

Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk Szent Pálról: „Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül" (ApCsel 22,6). Máté evangéliuma pedig így ír: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény"(Mt 17, 1-2). „A hit áthatolhatatlan terület, mely elkülönül a kísérleti tudománytól. Ha a feltámadás napsugárszerű felvillanásként történt (és ebben áll a misztérium), akkor a torinói lepel a feltámadásnak nem bizonyítéka, hanem modellje lehet" - állítja Rodante.

A szalézi José-Luis Carreño Extandia szerint a vércseppek és a korbácsnyomok talán azért maradtak meg, hogy örökre emlékeztessenek bennünket Urunk kínszenvedésére, feltámadására, mely megelőlegezi jövőbeli feltámadásunkat.

A legújabb-kori kutatások eredményei:

1973: Ebben az évben a leplet egy pollenvizsgálatnak vetették alá! 1973. november 23-án mintavételre került sor. Max Frei, a zürichi rendőrség tudományos osztályának vezetője kilenc évi kutatás után (Nine Years of Palynological Studies on the Shroud 1982.) 49 pollenfajtát azonosítani tudott, ezek közül 11 Franciaországra és Itáliára, 24 Anatóliára, 14 Palesztinára jellemző, ebből nyolc halofita, amely a Holt-tenger vidékén őshonos, további hat faj pedig csak Jeruzsálem környékén.

1978: Az 1978-as vizsgálat során semmilyen festék vagy egyéb olyan anyagot, nem találtak, mely kirajzolhatta volna a test körvonalát. A körvonalat összetömörödött, vagy megpörkölődött lenszálak rajzolják ki. Ott ahol nincs emberi körvonal, az eredeti Z alakú zsávolykötés látható. A kutatók találgatásra szorultak, és azt szeretnék megérteni, milyen hatás érhette a leplet a rajzolat megjelenése pillanatában. Ugyancsak 1978-ban Roger és Marty Gilbert kis kosznyomokat fedezett fel a halotti leplen, a bal térdnél és sarkánál és a törött orrnál. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, (és nyomokban stroncium és vas) mészkőből származik.

1988: A korábbi mintavételt folytatva kivágtak egy 10×70 mm.-es csíkot, melyet további részekre vágtak. Továbbá két másik - egy Núbiai sírból előkerült vászon, és a British Múzeumból egyiptomi gyűjteményéből vett - mintával együtt (vakpróba) küldték el három különböző laboratóriumba C14-es vizsgálatra. (Nem található adat arra a hiányra nézve amely Secondo Pia felvételein még nem látszik az ellenkezőoldalon, ami nagyobb az említettnél és a mostani képeken jól látható.) Mind a lepelből származó mintákból és mind azokból a toldásokból mely a középkori tűzvész után foltoztak Raymond Rogers talált vanillint, míg a lepel többi részében nem. Ennek alapján Raymond Roger azt feltételezte, hogy a laborokba vitt minták is újabb toldások lehettek. Újravizsgálás után (nagy felbontású képen) megtalálták a vitatott területen az újraszövés nyomát. Gilberto Raes a Genti Egyetem textil szakértő jének hivatalos véleménye szerint a textil nem lehet középkori eredetű.

1988: 1988-ban a Római Katolikus Egyház hozzájárulását adta a C14-es radiokarbon kormeghatározó eljárás alkalmazásához, kifejezve ezzel elkötelezettségét a tudományos vizsgálatok iránt. A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag. Az egymástól független három különböző egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető.

Az eredmények: Oxford szerint 1200, Zürich szerint 1274, Arizona szerint 1304. A szélsőértékek hibahatárai is fedik egymást, ezért az eredményekben belső ellentmondás nincs. Később azonban kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a mintákat megfelelő helyről vették e, ugyanis a lepel bizonyos pontjain a későbbi századokban végezhettek javításokat, így elképzelhető, hogy a karbonvizsgálatoknak alávetett szövetdarabokat éppen ilyen helyekről vették.

1999: A kutatások visszatértek a pollenvizsgálatokra. 1999-ben a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson kimutatta két tudós (egy izraeli és egy amerikai), hogy a virágporok együtt csakis a Jeruzsálem-Hebron régióban találhatóak meg. Az egyik éppen az amiből Krisztus töviskoszorúját készítették. Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértőjével együtt vizsgálta meg a leplen található pollenmaradványokat, álláspontjuk szerint azok a virágok amelyeket a holttest köré helyeztek egy nap csak egy órán át nyílnak, délután 3 és 4 között. És mivel a pollenminták és egyéb bizonyítékok, alapján legalább a 8. századra vagy régebbire datálják a lepel keletkezését, a két professzor egyetért abban hogy a lepel eredeti. Ezt az álláspontjukat az oviedói Sudariumra alapozták. A 8. század azonban még messze van Jézus korától.

A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag a korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem emberi vér, és a Közel-Keleten gyakori AB vércsoportba tartozik. A kétezer éves vér bizonytalan analízise az eredetiséget vitatók számára a későbbiekben fontos érv lett. Dr. Giovanni Tamburelli (Torinói Egyetem) egy számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a gép kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált, aminek konklúziója alapján kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.

Egyéb bizonyítékok:

Pénzérme: Francis L. Filas jezsuita professzornak feltűnt a lepel számítógépes vizsgálatakor, hogy a titokzatos arcnak túl nagy a szeme. Egy pénzérmét vélt felfedezni, aminek négy betűjét azonosította: UCAI, és egy botszimbólumot. Palesztinában volt az a szokás hogy pénzérmét tesznek a halott szemére. Quintus Pontius Pilatus korában forgalomban volt olyan rézérme, amelyen egy botszimbólum, a római augurok görbe botja, és a görög TIBERIOU KAISAROS felirat szerepelt. A feltételezés szerint a nyomómester a latinos változatot írta: TIBERIOU CAISAROS. Ebből a feliratból találta meg az UCAI betűit. Pilatus csak helytartósága idején verette ezeket az érméket: Krisztus után 26 és 36 között. (Egyes kutatók szerint párthus-szkíta hagyományra vezethető vissza a szemérmés temetkezés, és a zsidó temetkezési hagyomány nem alkalmazta ezt. )

Felirat a leplen: Barbara Frale, aki nemsokára könyvet jelentet meg felfedezéseiről La Sindone di Gesu Nazareno (A Názáreti Jézus leple) címmel, úgy fogalmazott: megtalálta a Názáreti Jézus 'halotti bizonyítványát' görög, arámi és latin nyelvű feliratokban a leplen. Mint mondta, bár sok betű hiányzik, sikerült rekonstruálnia a feliratot:

"16-ban, Tibériusz császár uralkodása alatt a Názáreti Jézust, akit kora este levettek, miután egy római bíró halálra ítélte, mert bűnösnek találta a zsidó hatóság, ezennel el kell temetni azzal a kötelezettséggel, hogy családjának egy év letelte után át kell adni."

Frale elmondta a La Repubblica című lapnak: a Krisztus korában elterjedt zsidó temetési szokások szerint a kivégzettek holttestét egy év múltán adták oda a családnak, addig közös sírban nyugodtak. A feliratot a lepelre rögzítették, hogy később azonosíthassák azt az érte jövők. A felirat általában az arc körül volt rögzítve.Frale nem is annyira új dolgokat állít, kutatásai pedig minden bizonnyal francia szakértők munkáján alapulnak. Marion és Courage volt az a két francia, aki hasonló ötlettel állt elő az 1990-es években, miszerint a lepel feliratai igazolnák a hitelességet. A feliratok azonban alig látszanak, még Marion és Courage prezentációján sem minden képen voltak kivehetők - egy másik szakértő, az 1999-es előadáson jelenlévő Mark Guscin szerint.

Az első ilyen jellegű kutatásokat Alan Whanger a durhami Duke Egyetem professzora és felesége Mary végezte, akik 1998-ban megjelent könyvükben – The Shroud of Turin an Adventure of Discovery ISBN 1-57736-0796 – az általuk feltalált PIOT – módszer alkalmazásával mutattak ki a vászonról készült fotókon több tárgyat és felirattöredéket. Ezek azonban kétséges és vitatott bizonyítékok, valójában a valódi szindonológusok a járulékos eredményekből profitálnak. Ebben az esetben például, a kutatás során a római Callistus katakombákban fellelt, az első század végére datált Jézus ábrázolás arcának nagyfokú egyezősége a Lepel emberének arcával hozott jelentős eredményt.

Az eredetiség mellett érvelők:
  • Egy 2005-ös elméletben azt a korábban is hangoztatott véleményt fogalmazták meg, hogy 1988-ban a lepel olyan részéből vették a mintákat, amelyek eredetileg nem tartoztak hozzá, utólag varrták a vászon széléhez. (Sue Benford és Joe Marina, Ohio.)
  • Más vélemények szerint a Chambéry-ben pusztító tűzvész okán (pl. pernye, korom által) kerültek a későbbi időpontot implikáló részek a lepelre.
  • Leoncio Garcia-Valdes (Dallas, Texas) bebizonyította, hogy a mérések nem lehetnek helyesek, mert a szövetrostokon vastag mikrobaréteg képződött.
  • Más kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a hívők a leplet évszázadokon át megcsókolták. A kézen lévő zsír és a nyálban található szén nyomot hagyott, és ez okozhatta a megfiatalodást izotópcsere folytán.
  • a régész Maria Garcia Siliato avval érvel, hogy a holtestet nem mosdatták meg, és olajokkal sem kenték be, mert a vérrontással, erőszakos halállal elhalálozottaknak nem ír elő mosdatást taharah-t a korabeli zsidó temetkezési szokás.
  • Gregorius prédikációja írásos bizonyíték arra, hogy 944-ben már létezett a lepel, vagy a torinói lepelhez nagyon hasonló lepel.
  • Több kutató a Pray-kódex (12. század vége 13. század eleje) XXVIII.al jelzett színes oldaláról megfigyelte a halszálkaszővés lépcsözetes ábrázolást, négy kerek lyukat, és felette egy fordított B betű, melyet az M, mint Mandylionnal hoznak összefüggésbe. A halszálka szővés minta ábrázolása, és a lyukak olyan részlet információk, ami miatt valószínű hogy a rajzoló saját szemével láthatta a leplet. Így Leonardo nem hamísíthatta a leplet. A magyar Pray-kódexról melynek kutatója 1939-ben Kniewald Károly írja kutatómunkájában:"A keleti réteg....,nagyon valószínűnek látszik, hogy Konstantinápoly és Jeruzsálemből közvetlen érintkezés alapján is gyarapodott."

A valódiság ellen felhozott érvek
  • Egyedül Máté evangéliuma említi a halotti leplet egyes számban, Márk nem egyértelmű, János és Lukács viszont kifejezetten gyolcsokról és vásznakról ír. Ennek fényében nem nagy a valószínűsége annak, hogy Jézus sírjában a torinói lepelhez hasonló lett volna. Ha ráadásul még képmás vagy teljes alakos kép is lett volna rajta, az szerepelne az Evangéliumokban vagy az Apostolok Cselekedeteiben.
  • Pierre d'Arcis, Troyes püspöke VII. Kelemen pápához intézett levelében tudni véli, hogy harminc évvel korábban az akkori püspök, Henri de Poitiers elfogta a festőt, aki a leplet készítette.
  • Az érme lenyomata nem egyértelmű bizonyíték. A szakértők egyetértenek abban, hogy a szemre helyezett érmés temetkezés nem zsidó szokás. A régészek Izrael területén összesen két esetben találtak olyan koponyákat, amelyekben pénzérméket leltek fel. Az azonban a feltárás során nem vált egyértelművé, miként kerültek oda.
  • A pollenvizsgálat még nem bizonyítja, hogy a Názáreti Jézus volt, amíg bizonytalan a kormeghatározás, hiszen ha a lepel I. századi akkor lehetett más keresztrefeszítettnek a teste is. A pollenvizsgálat csak annyi bizonyít, hogy a lepel járt valamikor a Közel-Kelet térségében, a keletkezésére nem ad választ. Ugyanakkor elképzelhető, hogy története során valamikor a Szentföldről származó virágokkal borították be.
  • Nincs magyarázat arra sem hogyan került a lepel Franciaországba.
  • Lillian Schwartz komputergrafikus aki korábban a Mona Lisa mosolyában magát a művész Leonardo da Vinci (1452-1519) arcvonásait vélte felfedezni, és evvel kapcsolatban elemezte a művész portréját a torinói lepellel.
  • Kísérletében vászonra ezüstszulfátot vitt fel, és camera obscura segítségével vetített rá Lillian Schwartz által elkészített szoborfejet.(A dokumentumfilmet a Channel Five mutatta be.) Mind a vegyszer, mind a camera obscura ismert volt Leonardo életében. (MTI) Larissa Tracy (Longwood Virginia Egyetem) elképzelhetőnek tartja, mert Leonardonak elegendő anatómiai tudása volt a hamisítvány elkészítéséhez. A camera obscura az elterjedt téhitekkel szemben állandó és mozdulatlan képet ad, függetlenül a Nap járásától. Működési elve szerint ugyanis a szórt fény alkotja a képet, nem a közvetlen napsugárzás. Ilyen módon akár több napos expozíció is feltehető.
  • Három független radiokarbon vizsgálat történt a leplen. A vizsgálat szigorúan a vakpróba elvei szerint valósult meg, egyik laboratórium sem tudta, hogy a nekik megküldött három számozott minta közül melyik származik a lepelből. Arra az eredményre jutottak, hogy a középkorban, Jézus születése után nagyjából 1260-1350 évvel készülhetett a lepel. A tűzvészbeli utólagos szennyeződés legfeljebb valamilyen mértékben fiatalíthatta volna a leplet, de nem hamisíthatja meg olyan mértékben, mint azt a római lepelkonferencián 1993-ban két orosz kutató dr. Andrej Ivanov és dr. Dimitrij Kuznyecov, a moszkvai fizikai-kémiai módszerek laboratóriumának munkatársai bizonyítani szerették volna. A szenesedés során ugyanis kevés füstből származó szén telepedhet az anyagra, a folyamatban az anyag eredeti széntartalma marad meg. Kérdéses a lepel 1503-as forróolajban történő megmerítésének hatása.
  • Eddig egyetlen minden kétség felett álló bizonyíték (pl. írásos forrás) sincs a lepel 1350-et megelőző létezéséről.

2005-től kezdve többen, akik a radiokarbon vizsgálat hatására hamisítványnak gondolták a leplet, már az eredetiség mellett vannak, mivel a lepel újraszőtt, korábban sérült részéből származott a minta. Azonban a kormeghatározás hibás kivitelezése még nem jelent bizonyítékot a lepel korára nézve, önmagában csak annyit jelent, hogy visszatért az alaphelyzet: nem ismert a lepel kora. Amíg természettudományos kormeghatározás egyértelműen nem mutatja ki az 1. századi datálás lehetőségét, addig a leplen lévő kép bárkit ábrázolhat és bármikor keletkezhetett. A kormeghatározás elvégzését azonban a lepel 2002-es konzerválási eljárása szinte lehetetlenné tette, mivel széntartalmú konzerváló oldattal itatták át. A kormeghatározásra már csak egyetlen mód kínálkozik, a leplen lévő égett lyukak szélén lévő szenesedett anyagból kell mintát venni, mert a megpörkölődött vászon nem szívja be a nedvességet. E kis mennyiségű minta elemzéséhez ma már megvan a technológiai lehetőség, de egyelőre nem került rá sor.

Forrás:http://tortenelemklub.com/erdekessegek/erdekessegek-a-vilagtoertenelemben/374-a-torinoi-lepel-rejtelyei /Harmat Árpád Péter/
Radio vaticana honlapja