Még éltek az űrhajósok, amikor a kabin leszakadt a Columbiáról

A Columbia űrrepülőgép 2003-as visszatérésekor megsemmisült a Föld légkörében. A NASA néhány napja újabb részletes jelentést közölt a katasztrófa eseményeiről. Ebből kiderül, hogy az űrhajósok közel egy percen keresztül próbálkoztak a gép megmentésével, azonban a súlyos sérülés miatt nem volt esélyük a túlélésre.

A Columbia űrrepülőgép 2003-as megsemmisülése a Challenger korábbi katasztrófájával együtt az űrrepülőgép-program és egyben az emberes űrrepülések történetének két legnagyobb tragédiája. A NASA néhány napja közölt újabb részletes jelentést a Columbia felrobbanásáról.

A Columbia űrrepülőgép 2003. január 16-án startolt, fedélzetén Rick Husband parancsnokkal, William "Willie" McCool pilótával, valamit Michael Anderson, David Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark és Ilan Ramon asztronautákkal.

Mint a korábbi vizsgálatok alapján kiderült, a start után 82 másodperccel levált egy szigetelésdarab a fő hajtóanyagtartályról, majd a kamerák elől eltűnt az űrrepülőgép bal szárnya alatt. Közel ugyanebben a pillanatban egy kisebb törmelékfelhő jelent meg, amely a szárnyról letört darabokból állt (lásd az alábbi képeket).


Mindezt csak az utólagos elemzések során vették észre - akkoriban még szerényebb biztonsági előírások keretében indították az űrrepülőgépeket, és a Föld körüli pályán sem végeztek részletes ellenőrzéseket. A sérülésre ezért a küldetés alatt nem derült fény - pedig a törmelék ütötte rés viszonylag nagy lehetett, és feltehetőleg néhány méter távolságból észevették volna szabad szemmel is.

A felszállás során levált szigetelésdarab (balra) és a szárnyba csapódásakor keletkezett törmelékfelhő (jobbra) (NASA)

A katasztrófa forgatókönyve

A NASA az új jelentést karácsony után, de a gyerekek januári iskolakezdése előtt közölte, részben azért, hogy az érintettek családi körben jobban fel tudják dolgozni a nyilvánosságra hozott újabb információkat.

A visszatérő Columbiától az utolsó üzenet az USA keleti parti ideje szerint 08.59:32-kor érkezett. Az ezt követő eseményeket a fekete doboz, a megmaradt roncsok, az elégő töredékek megfigyelése és számítógépes modellezés segítségével rekonstruálták.

A visszatérés során a problémát tehát a bal szárny belépő (elülső) élén mutatkozó, fent említett sérülés okozta. Ezen a nyíláson keresztül nagy sebességgel gáz áramlott a szárny belsejébe, amely az ott található szerkezeteket elkezdte égetni. Az így keletkezett sérülések több hibaüzenetet is eredményeztek, amelyeket a legénység és a földi irányítók is észleltek. A legelső jelzés 58 másodperccel az utolsó rádióüzenet előtt érkezett, amely kritikus értékű nyomást jelzett a szárnyban lévő leszállókeréknél.

A beáramló gáz sebessége a szárny belsejében. A sárga és vörös színnél, ahol a gáz áramlása a leggyorsabb volt, magas hőmérséklet lépett fel, ami megolvasztotta a szerkezetet (NASA)

A beáramló gáz megváltoztatta az űrrepülőgép légellenállását, és a belülről roncsolódó szárny elkezdett deformálódni, ami együttesen az űrrepülőgép testének elfordulásához vezetett. A világűrből történő visszatérés során egy olyan összetett alakú test, mint egy űrrepülőgép, csak egy meghatározott térbeli helyzetben éli túl a légköri belépést. (Az űrhajók visszatérő kabinjánál a helyzet egyszerűbb: ott a kerekded kabin alján egyetlen hővédő pajzsot ér a súrlódás legnagyobb része. Itt a kabin ebből a helyzetből alig képes elfordulni, ezért mindvégig megőrzi biztonságos helyzetét.)

A földi irányítók az utolsó rádióadást akkor vették, amikor a bal szárnyban lévő egyik leszállókeréktől újabb vészjelzés jött. A parancsnoktól még egy "Roger, uh, buh..." üzenet érkezett, többet nem hallották a legénységet. Ekkor a Columbia 61 kilométer magasan haladt Texas felett, a hangsebesség közel 18-szorosával. Bár rádióüzenet már nem érkezett, de automatikus telemetriai információk érkeztek még rövid ideig.

Az új jelentés szerint a sérült szárnyú Columbia forgása eleinte nem volt túl gyors (30-40 fok másodpercenként), ezért az űrhajósok ekkor még képesek lehettek bizonyos műveletek elvégzésére. Az asztronautákra nehezedő terhelés 0,8 g-ről körülbelül 3 g-re növekedett. A roncsok vizsgálata alapján az egyik űrhajós ekkor nem volt teljesen bekötve az ülésébe és nem viselt sisakot - mindennek pontos oka nem ismert, de feltehetőleg éppen készült a megfelelő helyzet elfoglalására.

A szárny görbülése és sérülése okozta légellenállás hatására a Columbia forgásba kezdett (NASA)

Körülbelül ezalatt McCool pilóta a hidraulikus rendszernél jelentkező probléma kiderítésén dolgozott, illetve a gépet igyekezett megfelelő pozícióba juttatni. A legénység ekkor már tudta, hogy nagy bajban van, és megpróbálta visszahozni a Columbiát a légköri fékezéshez szükséges helyzetbe. Egyszerre sok vészjelzést kaphattak az asztronauták, miközben gyorsuló ütemben forgott az űrrepülőgép. A fennmaradt nyomok alapján pontosan nem sikerült rekonstruálni az eseményeket, de annyi biztos, hogy az utolsó néhány másodpercben aktívan dolgoztak a gép megmentésén az űrhajósok.

Forrás:http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20090104-columbia-katasztrofa-eltek-meg-az-urhajosok-amikor-a-kabin.html