A tudósok 65 millió éves dinoszaurusz lábnyomokat találtak Bolíviában

Dinoszaurusz lábnyomokat már világban sok részén felfedeztek, de amiket Bolíviában, Sucre város közelében láthatunk, azok igazán különlegesek. Itt található a dinoszauruszok táncparkettjeként emlegetett lelet, a Cal Orcko. Ez egy 90 méter magas és valamivel több mint 1,5 kilométer széles mészkőfal, amely 5 ezer dinoszaurusz lábnyomot őrzött meg. A dínónyomokkal tarkított mészkőfalat még 1994-ben fedezték fel egy dél-bolíviai cementgyár közelében. Négy évvel később egy tudósokból álló csoport is megvizsgálta, és kiderült, hogy az eddigi kutatások alapján, a világon itt található a legtöbb dinoszaurusz lábnyom. A nyomok a Kréta időszakban keletkeztek körülbelül 65 millió évvel ezelőtt. A lábnyomokat, a későbbi lemezmozgásoknak köszönhetően, ma egy szinte függőleges falon láthatjuk.





65 millió évvel ezelőtt a kréta időszakban egy hatalmas tó volt ezen a területen, ami elősegítette a növények szaporodását, ez vonzotta a növényevőket, ami persze a ragadozókat. A nyomok annyira jól konzerválódtak, hogy eddig már hat különböző dinoszaurusz nyomait be tudták azonosítani. A leghosszabb nyomvonalat, ami 347 méter hosszú egy kis Tyrannosaurus rex hagyta maga után. Nyolc másik, de jóval kisebb mészkőfalat is találtak még, amin szintén vannak dinoszaurusz lábnyomok. Sajnos már többször is kár esett az egyedülálló leletben. 2010-ben a Cretacio Nemzeti Parkban található sziklafalnak mintegy 80 méter széles része lazult meg, majd omlott össze, a szóban forgó falszakasz főleg a sok csapadék miatt lazult meg. A 65 millió éves nyomok feltehetően két titanoszaurusztól származtak. A hatalmas dinoszuruszok 9-12 méter hosszúak voltak és körülbelül 13 tonnát nyomtak.









Forrás: http://www.erdekesvilag.hu/a-dinoszauruszok-tancparkettje-65-millio-eves-dinoszaurusz-labnyomok-boliviaban/