Mégis csak léteznek földönkívüliek!

Lehet, hogy tévedés azt hinni, hogy nincsenek földönkívüliek, ugyanis az amerikai űrkutatók most olyat tapasztaltak, ami megdöbbentette őket. A jel egy másodpercig se tartott, mégis akkora ereje volt, mint amit a nap 24 óra alatt bocsájt ki.

Jeleket kaptunk a földönkívüliektől

Az amerikai űrkutatók nemrég olyan rádiójeleket fogtak, ami ledöbbentette őket, ugyanis a Tejútról túlról érkezett.
A jelet mindössze néhány tized másodpercig észlelték, viszont olyan hatalmas ereje volt, mint amit a Nap 24 óra alatt bocsájt ki. A jel több rövid részből állt, az utolsó pedig mindössze egy milliszekundumig tartott. A tudósok próbálják beazonosítani a jeleket. Eddig arra a következtetésre jutottak, hogy egy olyan idegen civilizációtól érkezett, ami a Földtől 5,5 milliárd fényévre található.

Azonban nem ez az első jel, amit az űrkutatók fogtak. Az egyik legjelentőségteljesebb 2007-ben volt. Azóta összesen 7 ehhez hasonló jel érkezett, azonban ez utóbbi volt eddig a legerősebb. 

Nem ez az első eset

A most érkezett jelet összesen 12 teleszkóp segítségével fogták be 7 különböző országban: Chilében, Ausztráliában, Indiában, Németországban, a Kanári-szigeteken, Kaliforniában és Hawaiin. A Magyar Ufókutató Szövetség elnöke, Kalmár János elmondta, hogy a Földről folyamatosan jeleket sugároznak a kapcsolatfelvétel miatt. Viszont az előfordulhat, hogy azokat a jeleket, amiket az idegenek sugároznak felénk, mi nem tudjuk dekódolni, mert az emberi technika a közelében sincs annak a fejlettségnek, mint amilyen technológiával a földönkívüliek rendelkeznek. Kalmár János a következőt nyilatkozta:

„Egyáltalán nem egyedi eset, hogy idegen civilizációtól kapunk üzenetet. 1985-ben is egy értelmes, logikus jel érkezett, melynek a tartalmát is megfejtették. Körülbelül annyit tesz, hogy az üzenet feladója keresi az intelligens lényeket az Univerzumban. Ezeken a jeleken vagy jelsorokon a fajunkra vonatkozó információk, a légkör összetétele is megtalálható, valamint az is, hogy hol helyezkedünk el a Naprendszerben”

Kék Könyv Projekt Gyűjtemény

Nemrég nyilvánosságra került az eddig titkosítás alatt álló Kék Könyv Projekt Gyűjteménye, aminek 130 ezer oldalát ufó-észlelések teszik ki, köztük egy olyan eset is, ami halállal végződött, ugyanis egy repülőgép pilóta ütközött egy azonosíthatatlan repülő tárggyal. Az eset 1984-ban történt. Az aktában egy magyar jelentést is találunk: 1947. június 10-én Kereki Dániel Budafokon, a Liszt Ferenc utcában három csillogó, ovális szerkezetet látott.

Szerintem érdemes elgondolkodnunk, hogy lehet, mégiscsak van a Földön kívül is élet. Az már más kérdés, hogy hol tartanak fejlettségben az emberiséghez képest, hisz ez egyelőre még a kommunikációt is akadályotta, és hogy fel akarják-e egyáltalán venni velünk a kapcsolatot.

Forrás:http://www.vitorlazas.hu/jel-foldonkivuli.html