Cápaalakú léghajóval újítaná meg a klímakutatást egy magyar csapat

Fontos újítással reformálná meg a klímakutatást és a viharok megfigyelését egy magyar kutató, Endrődi Dániel és csapata, akiknek az ötletére már a NASA is felfigyelt, és már tárgyalásokat is folytat a magyar kutatókkal.

Az alakja miatt SHARK névre keresztelt eszköz lényegében egy léghajó és egy drón keveréke, és legnagyobb újítása, hogy akár 168 órát is képes a sztratoszférában, maximum 22 kilométer magasan, tölteni, miközben nem kontrollálatlanul sodródik a légáramlatokkal, hanem megmarad egy kis sugarú körben. 


"Az eszköz elsősorban klímakutatásra, viharok megfigyelésére, de akár wifiszórásra és katonai célokra is alkalmas lehet" - írta az Indexnek Endrődi Dániel. A kutató jelenleg Floridában folytat egyeztetéseket a NASA-val, azt szeretnék elérni, hogy egy részletes megvalósíthatósági tabulmány elkészítésére kössenek szerződést velük.

"A projekt jelenlegi fázisában nehéz megmondani, hogy milyen cég, mennyi pénzből és hány darabot gyárt majd le az SHARK-ból. Szeretnénk elérni, hogy valamelyik amerikai repülőgépgyártó dolgozzon a megvalósításán" - írta Endrődi.


forrás: index.hu