USA aranya és az UFOk - Fort Knox

1934 óta a Fort Knox a világ egyik legjobban őrzött épülete. De a széfnél is jobban vigyáznak az épület titkaira. Titkokra, melyekről senki sem beszélt... mostanáig...

A gazdasági-pénzügyi konteók között kiemelkedő helyet foglalnak el azok az elméletek és találgatások, amelyek a készpénzzel, az államok, illetve jegybankok monetáris politikájával, s ezzel összefüggésben az Új Világrend eljövetelének gazdasági aspektusaival foglalkoznak. A Konteóblog tudja, hol a helye, s nem tör doktor Drábik mester babérjaira: nem fogunk olyan szavakkal dobálózni, mint a kamatkapitalizmus, a pénzkartell vagy a pénzközpontú világgazdaság. Nem bizony, már csak azért sem, mert – hogy őszinték legyünk – fogalmunk sincs, mit jelentenek ezek a fenyegető kifejezések. Mi csak feltesszük a suttyó, tendenciózus kérdést: mi lenne, kedveskéim, ha kiderülne, hogy a Fort Knox üres, mint a templom egere.
Mindenekelőtt nézzük meg, mi is az a Fort Knox, s miért lenne übergáz, ha kiderülne, hogy nem az (vagy nem annyi) van ott, aminek (amennyinek) lennie kéne.

1.) A bázis

 Az amerikai fegyveres erőkről szóló híreket (vagy ezek hiányában Tom Clancyt, Dale Brownt, Lee Childot és a többi szakírót) rendszeresen olvasók tudják, hogy a jenki szárazföldi erők (US Army) bázisainak neve az esetek többségében a „fort” (erőd) szóval kezdődik. Az észak-karolinai Fort Braggről például mindenki hallott, aki akár csak egyetlen beszámolót olvasott a Delta Force-ról, a marylandi Fort Meade pedig elsősorban attól vált híressé, hogy (számos egyéb katonai intézmény mellett) ennek a területén található a konteósok (és Angela Merkel) számára oly kedves NSA.

Innen máris ki lehet következtetni, hogy a Fort Knox is egy katonai támaszpont, amit Kentucky állam északi részére, az indianai határtól úgy 5 kilométerre húztak fel még az első világháború végén, de komolyabb szerepet csak a harmincas évek elején kapott (erről nemsokára bővebben). A Magyar Néphadsereg, illetve a Magyar Honvédség telephelyein szocializálódott kollégák figyelmét felhívom, hogy ne egy Petőfi laktanyára vagy a szombathelyi Garasinra hotelre gondoljatok: Fort Knox területe kb. 440 négyzetkilométer, vagyis alig kisebb, mint Debrecen, tokkal-vonóval.

Budapesti lokálpatriótáknak: ez a 440 négyzetkilométer akkora, mint a főváros teljes területe a XVI. és a XVII. kerületek nélkül. Számos egyéb intézmény és katonai alakulat mellett jelenleg itt található a US Army Személyügyi Parancsnoksága, a Toborzó és Újonc-Parancsnokság, a vezetőképzővel összekötött Patton-múzeum, valamint (és végre elérkeztünk posztunk főszereplőjéhez) egy meglehetősen komor, tényleg erődítményszerű épület, amely a United States Bullion Depository nevet viseli. Ezt (jobb híján) úgy fordítom, hogy az Egyesült Államok Nemesfém Értéktára, de a köznyelv (mint látni fogjuk, kicsit tévesen) általában úgy hivatkozik rá, mint Amerika aranytartalékára.


2.) A United States Bullion Depository

Látjuk tehát, hogy az értéktár (nevezzük mostantól az egyszerűség kedvéért így) csak egy apró része Fort Knoxnak, noha jelentőségében biztosan túltesz mondjuk az ugyanitt állomásozó, 113-as hadrendi számot viselő katonai zenekaron.

Az épület esztétikájáról nem szeretnék nyilatkozni, szerintem vannak ennél sokkal rondább raktárak is a világon.



Most nézzünk bele a múltjába is egy kicsit.

1933. április 5-án, alig egy hónappal az elnöki eskü letétele után Franklin D. Roosevelt kiadja a 6012-es Elnöki Utasítást, amelyben (a nagy gazdasági világválságra hivatkozva, az általa meghirdetett New Deal szellemében) kurtán-furcsán felszólítja honfitársait, hogy a birtokukban lévő összes aranyat
(nagyon kevés kivétellel) azonnal adják el az államnak, igaz, akkori piaci áron, vagyis 20 dollár 67 centért monetáris unciáját (azaz 31,1 grammját).
Mindenféle átszámolással és szorzó alkalmazásával ez mai értéken 2800 forintos grammonkénti árat jelentene 14 karátos aranyra vetítve. Nem értek hozzá, sajnos viszonylag alacsony az arannyal összefüggő tevékenységem intenzitása, de biztosan akad olyan olvasó, aki megmondja, hogy ez ma hogy néz ki. Nem mintha lényeges lenne, de imádom a négy alapműveletet és a hármasszabályt.
Roosevelt nem hagyott valami sok időt háborogni az embereknek, határidőt is kitűzött: legkésőbb május elsejéig, vagyis 25 napon belül (a fejenként megtartani engedélyezett kábé 160 grammnyin felül) minden aranyat át, azaz el kellett 6012_2adni a FED embereinek. Az amerikai kormányzat pontosan tudta, hogy a jenkik talpraesett, ügyeskedő nép, akik meg fogják próbálni kijátszani az elnöki utasítást, ezért a norma ellen vétőknek nem gyenge jogkövetkezményt helyeztek kilátásba: 10 ezer dollár pénzbüntetést és/vagy 10 év börtönt.
10 ezer akkori dollár vásárlóereje nagyjából megegyezik 42 millió mai forintéval, tíz akkori év meg tíz mostanival. Ha jól számoltam.
El bírjuk képzelni, hogy az akkori tavaszi reggeleket nem a polgárok hangos örömujjongása verte fel, de a tízezer dollár az tízezer dollár, a tíz év meg tíz év, úgyhogy kénytelen-kelletlen eleget tettek az elnöki óhajnak, s az USA szövetségi aranytartalékai rohamos növekedésnek indultak. Két év elteltével Washington azzal az (amúgy roppant kellemes) problémával szembesült, hogy az addigi raktározási kapacitások a végüket járták, magyarán: nem tudták már hol őrizni a tengersok aranyat s új, maximális biztonságú trezor után kellett nézni. Megvizsgálták hát a lehetséges helyszíneket, s nem túl meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a legtutibb hely mégiscsak egy katonai bázis lenne. Rövid tanakodás után Kentuckyra, azon belül Fort noxra esett a választás, ahol akkoriban a szárazföldiek tüzérségi és gépesített alakulatainak központja volt.

1936 végére felépült a létesítmény, ahová 1937 januárjától kezdve sorra érkeztek a régi és a frissen beolvasztott aranytömbök, érmék és egyéb finomságok. Állítólag ötszáz vasúti kocsi szállította az USA aranytartalékát a Mosler Safe Company-tól megrendelt, és kétméteres gránitréteg, hatvancentis acélfalak, valamint a 20 tonnás bejárati ajtó által védett trezorba. Ezt az ajtót mellesleg csak nyolc, egymással összehangoltan és egy időben tevékenykedő technikus tudja csak kinyitni, egy roppant szigorú, mintegy tíz percen át tartó protokoll aprólékos betartásával.

Ha valaki egy repülőgép hangárnyi méretű helyiségre gondol, nagyot téved, ne higgyünk a kalandfilmek által sugallt képnek. Maga a páncélszoba kisebb, mint egy átlagos magyar külügyminiszter nappalija: képzeljünk el egy kábé negyven-negyvenöt négyzetméternyi alapterületű, kétszintes, tizenkét, félig nyitott fülkére osztott, öt méter magas termet. Megvan? Na, akkor ennyi: ebben a 200-220 légköbméterben található (?) az amerikai aranytartalék mintegy 20%-a, vagyis (ha a 2013-as adatokat vesszük figyelembe) nagyjából 1600 tonna. A többi most már állítólag New Yorkban van, a FED ottani bunkerében.
A szabvány aranytömb átlagos méretei: 18 x 9 x 4,5 centi, tömege 12,4 kiló. Persze léteznek ettől eltérő méretűek is.
A trezort nem csak a körülbelül 1500 tonnányi acél és a sok ezer köbméternyi beton, valamint gránit védi,
hanem aknamező, szögesdrót, mindent látó és rögzítő kamerarendszer, szuper érzékeny mikrofonok is, továbbá az amerikai Pénzverde saját rendőrsége (a US Mint Police). És akkor még nem is beszéltünk a Fort Knoxban és környékén állomásozó mintegy húszezer fegyveresről, s ezek 21. századi haditechnikájáról. És ha valami nagyon nagy gáz lenne, bármikor hívhatják Raylan Givenst.

Mielőtt rátérnénk a konteókra, emlékeztetem a tisztelt olvasókat, hogy ebben a teremben őrizték évtizedeken keresztül a magyar Szent Koronát, a jogart, az országalmát és a többi koronázási jelképet a második világháború végétől egészen addig, amíg 1978-ban a jenkik vissza nem adták.

3.) Az érdekességek

Most, hogy nagyjából képben vagyunk az értéktár múltjával, számba vettük a biztonsági intézkedéseket és akár csukott szemmel is be tudnánk botorkálni a világ egyik legtutibbnak mondott páncélszobájába, fogalmazzuk meg ismét a nyugtalanító kérdést, ami időről időre felbukkan az amerikai konteósok beszélgetései során (és nem csak ott): tényleg megvan még az amerikai aranytartalék? Tényleg egymillió hatszázezer kiló aranyat őriznek azok a falak és katonák Kentucky bluegrass-vidékén? Mielőtt megfogalmaznád a véleményed, olvasd el az alábbi háttér információkat és kis színeseket, hátha segítenek a döntésben.

3.1.) Az aranyalap

Noha a bankjegyek aranyra történő át-, vagy inkább visszaváltási automatizmusa már elég régen a múlté (az USA konkrétan 1971 nyarán, Nixon elnöksége idején szüntette meg a dollár aranyra történő szabad átváltását), a sárga fém továbbra is kultikus szerepet tölt be a világgazdaságban. Számos közgazdász szerint ez már csak érzelmi és szimbolikus jelenség, aminek gyakorlati magyarázata nincs, ettől függetlenül az egy-egy állam vélt vagy valós aranytartalékairól szóló hírek a mai napig képesek megmozgatni a tőzsdék és devizák árfolyamait. Gondoljuk hát el, milyen globális következményekkel járna, ha kiderülne, hogy az amerikai valuta jelképes hátterét és tekintélyének egyik alapját adó arany már nincs meg, s a Fort Knox-i páncélteremben csak az ősz húrja zsong, jajong, búsong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón – hogy a közismert francia monetáris szakembert idézzem, Tóth Árpád tolmácsolásában.
Nagy balhé lenne, az fix.

3.2.) A gyanú gyökere

Túl azon az egészséges gyanakváson, amellyel amerikai barátaink mindig is figyelemmel kísérték kormányuk tevékenységét, a suttogásoknak és sikolyoknak híreszteléseknek ebben az esetben is vannak bizonyos objektív alapjai, okai. Ezek közül a legismertebbel kezdjük:

Az értéktár fennállásának eddigi 77 éve alatt egyetlen alkalommal tették lehetővé külsősöknek, hogy körülnézzenek és személyesen győződjenek meg arról, hogy az ominózus trezorban tényleg az (és tényleg annyi) van, mint aminek és amennyinek ott lennie kell. Erre az – azóta is rendkívülinek minősülő – eseményre kereken 40 évvel ezelőtt, 1974. szeptember 23-án került sor, amikor a pénzügyminisztérium nagylelkűen megengedte az amerikai törvényhozás küldöttségének, hogy egy helyszínbejárást tegyenek. Az amerikai (US Mint) még abba is beleegyezett, hogy a képviselők mellett egy 120 fős újságíróhorda is betehesse a lábát, mintha tudták volna, hogy hasonló esemény további évtizedekig nem fog megtörténni. Akkor a látogatók meggyőződhettek arról, hogy az arany (a 147 millió monetáris uncia, vagyis nagyjából 4,5 millió kiló) ott van.
Legalábbis aranytömböknek látszó dolgokat vehettek szemügyre és fotózhattak, filmezhettek le. Arról nincs tudomásom, hogy savpróbát végeztek volna.
Azóta (megismétlem: az elmúlt negyven évben) senki, egyetlenegy alkalommal sem kapott engedélyt arra, hogy megnézhesse. Ahogy a pénzverde hivatalos szövege szól, amit évente az átlagosan tizenöt-húsz beadványra válaszul küldenek: Sajnáljuk, de a hagyományok és a hatályos törvények nem teszik lehetővé, hogy a pénzügyi spekulációkat teret adó, vagy pénzügyi intézményeink stabilitását veszélyeztető információk a nagyközönség tudomására jussanak.



Az 1967.  nyarán hatályba lépett FOIA-val (Freedom Of Information Act, vagyis az információszabadságról és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény), s az ezt követő módosításokkal pedig mindenki kitörölheti a fenekét: a törvényalkalmazók szerint a United States Bullion Depository tartalma nem tartozik az amerikai adófizetőkre. Ja, hogy eredetileg ez az ő aranyuk, amit szüleiktől, nagyszüleiktől vett el az állam, erőszakkal és fenyegetéssel? Kit érdekel?

3.3.) Craig Hulet

Mérnökök a megmondhatói, hogy előbb-utóbb a legjobban illeszkedő szigetelés, a legtutibb zár is engedni fog, pszichológusok és gumitalpú szakértők pedig arra teszik le a nagy esküt, hogy igaz az ősi mondás: csak az az igazi titok, amit egyetlen ember tud (de erre sem lehet mérget venni).

Fort Knox sem kivétel, az évtizedek során itt is akadtak olyanok, akik egyszercsak kibeszéltek a zárt körből. Ilyen renitens alak Craig Hulet, aki 2010-ben kiállt a nyilvánosság elé és elmondta: a nyolcvanas-kilencvenes években fegyveres őr volt az értéktárban, s többször előfordult, hogy nem kaptak lőszert a fegyvereikbe. Amikor megkérdezte a váltásparancsnokot, a főnöke (vietnami veterán volt, akárcsak Craig) ezt válaszolta: ne pánikolj, semmiféle arany nincs a trezorban, mi itt a nagy büdös semmit őrizzük. Innen nincs mit elvinni, és ezt azok a kevesek is tudják, akik képesek lennének megszervezni egy rajtaütést. A többieket pedig elriasztja a nagy látványtervezés.

Craig több rádiónak és tévének is nyilatkozott, érdekes módon jelenleg egyik interjúja sem érhető el.

3.4.) Doug Simmons

Egy másik formabontó alak, Doug Simmons 1975. és 1986. között 11 évig volt az értéktár belső alkalmazottja. Nos, ő nem közvetlenül állítja, hogy nincs ott az arany, hanem egy érdekes folyamatra hívja fel a figyelmet. Anélkül, hogy szó szerint beidézném az általa mondottakat, összefoglalom a lényeget:

A hetvenes években, amikor bizonyítottan ott volt 4500 tonna a nemesfémből (lásd a 3.2.-es alpontot az 1974-es ellenőrzésről), a külső biztonsági intézkedések két szögesdrót-kerítésből, normál kamerákból és az épület tetején a négy sarokban elhelyezett géppuskafészekből álltak. A nyolcvanas évek elején-közepén pedig (amikor az ott őrzött arany mennyisége hivatalosan is az egyharmadára csökkent) megjelentek az aknamezők, a mozgásérzékelők, az infrakamerák, a lézernyalábok, s a szekuritisok számát is megháromszorozták. Doug felteszi a költőinek szánt kérdést: milyen szakmai logika alapján kellett harminc évvel ezelőtt a biztonságot ilyen mértékben fokozni, ha a védendő érték az eredetinek a 30%-ára csökkent?

3.5.) Ron Paul

Nemcsak egykori katonák, szenzációhajhász újságírók és főállású konteósok fogalmaztak meg, kemény kérdéseket az értéktár valódi tartalmával kapcsolatban. Texas egykori, 25 éven át hivatalban lévő kongresszusi képviselője, háromszoros elnökjelölt, a Tea Party nevű konzervatív, politikai mozgalom atyja és szellemi alapköve többször is felszólalt a törvényhozásban (és számos interjút adott) annak szükségességéről, hogy legalább a Kongresszus szakbizottsága ellenőrizhesse időről időre az aranykészlet fizikai meglétét, s azt, hogy a Fort Knoxban tárolt aranyrudak összetétele megfelel-e a szabványoknak, vagy esetleg régóta felütötték őket valami jóféle adalékanyagokkal. Ront lefocizták, ő is megkapta a szabványszöveget a monetáris stabilitásról.

3.6.) Dominique Strauss-Kahn

Nem tudom,  hányan emlékeztek még a három és fél évvel ezelőtti botrányra, amikor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának azért kellett lemondania magas beosztásáról, mert – állítólag – orális szexre akart kényszeríteni egy szobalányt, aki a szállodai apartmanját jött takarítani.

Én már annak idején is egy kicsit szkeptikusan olvastam az esetről szóló híreket, s bátorkodtam feltételezni, hogy valami más lehet a háttérben. Nos, bizonyos, Moszkvából származó titkosszolgálati értesülések szerint a vezérigazgató távozása előtt Strauss-Kahn többek között Ron Paullal találkozott New Yorkban, majd Timothy Franz Geithnerrel, a hivatalban levő amerikai pénzügyminiszterrel, Ben Shalom Bernankével (komolyan Shalom a középső neve,  nem poénkodok), a FED elnökével és Richard Petersonnal, a pénzverde ideiglenes vezetőjével folytattak (minden bizonnyal nagyon érdekfeszítő) megbeszélést.
Richard Peterson 2011. tavaszán azért volt „ideiglenes” vezető, mert elődje, Edmund Moy 2010 decemberében hirtelen (és mindenki meglepetésére) lemondott erről a pozícióról. Talán nem érdektelen kiemelni, hogy Edmund egyik utolsó, hivatalos útja állítólag pont Fort Knoxba, illetve az ottani értéktárba vezetett, egy hónappal korábban.
Szóval lehet, hogy Dominique barátunk szex botrányának, majd az azt követő lemondásnak bizony köze volt az értéktár körüli kérdőjelekhez. Netán rájött volna, hogy a trezor üres? Vagy ha nem üres, akkor alacsony aranytartalmú rézrudakra vigyáznak a mit sem sejtő katonák és rendőrök?
Fene se tudja.

3.7.) Ha nincs ott az arany, hol lehet?

Ez is költői kérdés, elvégre tudjuk, hogy nincs az a kormány, amelyik ne tudná stikában elverni a világ összes aranyát. A washingtoniak sem képeznek kivételt e szabály alól. Gondoljuk el csak az elmúlt két évtized olyan háborúit és kisebb intenzitású fegyvereskészlet konfliktusait, amelyekben az amerikai hadsereg és titkosszolgálatok (nyíltan vagy leplezve) részt vettek: Irak (kétszer), Afganisztán, az arab tavasz, a mostani szíriai események, Ukrajna, a terrorizmus elleni globális fellépés, hogy csak a legismertebbeket említsük. Lehet, hihetetlennek fog tűnni, de az USA megalakulása óta eltelt 238 évből összesen 21 olyan volt, amikor reguláris amerikai katonák nem harcoltak sehol, védték a demokráciát valahol a nagyvilágban.

Joseph Stiglitz amerikai közgazdász, a warközgazdasági Nobel-emlékérem tulajdonosa kiszámolta, hogy 2003 és 2008 között csak az iraki háború 3 ezer milliárd dollárjába fájt az USA-nak. Ennek a Pentagon „csak” az egyharmadát, nagyjából ezer
milliárdot ismert el. Hogy legyen mihez viszonyítanunk: a magyar éves GDP hozzávetőlegesen 130 milliárd dollár, vagyis Amerika az iraki háborúra öt év alatt annyit költött, mint amennyit (jelenlegi színvonalon) a magyar gazdaság 8-24 év alatt képes cakkpakk letenni az asztalra.



3.8.) A német arany

Nem tudom, átlépte-e az ingerküszöbötöket az a két évvel ezelőtti hír, mely szerint Németország szép lassan haza szeretné szállítani azt az aranymennyiséget, amelyet eddig az USA őrzött (nem, nem a nácik aranyáról van szó, az még mindig nincs meg). Fort Knoxhoz képest nem egy nagy eresztésről van szó, összesen 220-300 tonnáról (a források más-más számokat említenek), de úgy tűnik, Berlin jobban örülne,  ez az adag is inkább a Bundesbank páncéltermeiben pihenne, mert akkor legalább szem előtt van. Azt még nem mondtam, de talán tudjátok: Magyarország aranytartaléka per pillanat úgy 3 (három) tonna. Vagyis háromezer kiló, ami 240 darab standard aranytéglát jelent. Legalább gyorsan végeznek a rovanccsal.

4.) A konteók



Szerintem minden fontosabb, nyilvánosan elérhető információ a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy konteózzunk egy egészségeset, de előtte még megemlítem, hogy vannak olyan kollégák, akik szerint a trezorban évtizedek óta az aranynál sokkal, de sokkal értékesebb cuccokat őriznek. A találgatások között izgalmasabbnál izgalmasabb verziók merülnek fel, ezek közül szemelgetek néhányat:


a.) A páncélszobát már régen kibővítették, s itt rejtegetik a lezuhant roswelli ufó maradványait;

b.) Az amerikai kormány itt tárolja azokat a technológiai újdonságokat, amelyeket stratégiai partnereitől és barátaitól, az idegenektől kapott, s amelyek használatára (Washington szerint) még nem érett meg az emberiség;

c.) Raktárként használják (egyfajta Warehouse 13 funkciója van), szigtitkahová azokat a régészeti vagy más leleteket teszik, amelyek ilyenolyan okokból veszélyesek lehetnek az emberiségre;

d.) Raktárként használják, ahová az olyan ügyek bizonyítékait helyezi az amerikai kormányzat, amelyekről hazudtak az embereknek. Itt van például a Kennedy-gyilkosság valódi összefoglaló jelentése, benne az igazi felelősökkel, a Martin Luther King-ügy eredeti nyomozati anyaga, az igazság a holdraszállásról, satöbbi.

e.) Itt van az időgép jelenleg működő egyetlen példánya (vagy az időalagút ki- és bejárata, esetleg a párhuzamos világegyetemek közötti átjáró).

Az alapkérdés persze továbbra is az: Ott van-e az az arany Fort Knoxban, aminek ott kell lennie?

Forrás:
http://konteo.blogrepublik.eu/2014/10/23/fort-knox/
https://www.youtube.com/watch?v=5D3gTX6HZmI