Miért tört ki az ebolavírus? Egészen elképesztő dolgot állít Észak-Korea

Az ebola vírusával embereken végzett kísérleteket a Pentagon finanszírozta azzal a céllal, hogy biológiai fegyvert fejlesszen ki – ez Észak-Korea hivatalos verziója a járvánnyal kapcsolatban.



Az Egyesült Államok a felelős a nyugat-afrikai ebolajárvány kitöréséért – állította a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség kedden. Az ebola vírusával embereken végzett kísérleteket a Pentagon finanszírozta azzal a céllal, hogy biológiai fegyvert fejlesszen ki – olvasható a phenjani közleményben. 

Az amerikai védelmi minisztérium 140 millió dollárt bocsátott egy külföldi gyógyszeripari vállalat rendelkezésére, és "kísérleti terepként" nyugat-afrikai országokat szemelt ki – írta a KCNA. "Az Egyesült Államok a gonoszság nagymestere, súlyos fenyegetést jelent az emberiség létére. Bolygónkon lehetetlen biztosítani a békét és virágzást, amíg az amerikai imperializmust meg nem büntetik" – rögzíti a közlemény.

Észak-Korea novemberben szigorú karantént vezetett be az országba érkező külföldiek számára, hogy megelőzze a járvány behurcolását. Azok a külföldiek, akik a Phenjan által ebola vírussal fertőzöttnek minősített térségből vagy országból érkeznek, a kormány által kijelölt, Phenjantól 80 kilométernyire fekvő Andzsu egyik szállodájában.  orvosi felügyelet mellett 21 napos karanténba kerülnek. A más régiókból vagy országokból érkező külföldiek szintén karanténba kerülnek, számukra a szállodát az őket Észak-Koreába meghívó szervezet választja ki. 
Az Észak-Koreában szolgálatot teljesítő diplomáciai személyzet és a nemzetközi szervezetek munkatársai a saját képviseletükön kerülnek karanténba – írta a brit kormány a vonatkozó észak-koreai rendeletet idézve.

Észak-Koreában eddig még nem volt ebola gyanús eset, Phenjan ennek ellenére a járványveszélyre hivatkozva október 31-én lezárta határait a külföldi turisták előtt. A lépés az AP amerikai hírügynökség szerint azért is meglepő, mert amúgy is kevés turista látogat az országba. A diplomáciai és kormányképviseleteken kívül Phenjannak gyakorlatilag nincs kapcsolata a járvány sújtotta nyugat-afrikai országokkal és általában is kevés kapcsolata van a külfölddel.

Észak-Korea nem először vezet be szigorú intézkedéseket egy határain túli járvány miatt. 2003-ban a hatóságok néhány hónapra megerősítették az orvosi ellenőrzést a határokon az AIDS terjedése miatt. Több szervezetet hoztak létre, köztük a nemzeti AIDS-bizottságot és az AIDS megelőzésével foglalkozó hivatalt.

Valamennyi tartományban különleges laboratóriumokat állítottak fel, ahol megvizsgálták a külföldön járt észak-koreai állampolgárokat és az országba érkező külföldieket. A helyi lapok szerint az intézkedéseknek köszönhetően "az észak-koreai állampolgárok körében egyetlenegy AIDS-megbetegedés sem fordult elő".

Forrás: 
http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/37861-kim-dzsong-un-vedekezik-a-legelszantabban-az-ebola-ellen#sthash.rn1K3efN.dpuf
http://hvg.hu/vilag/20141202_Miert_tort_ki_az_ebolavirus_Egeszen_elkep