Metán nyomait fedezte fel a Marson a Curiosity

Metánt és más szerves vegyületeket is azonosított a Marson a Curiosity. Több biológiai és szervetlen anyag is elképzelhető a vörös bolygón.
A sziklákban vett mintákban a metán mellett más szerves anyagokat is azonosított a Curiosity – számoltak be róla a Science online kiadásában közzétett tanulmányukban a NASA kutatói.

A Curiosity mintaelemző berendezése (SAM, Sample Analysis at Mars Instrument Suite) segítségével tucatszor vizsgálták egy 20 hónapos periódus alatt a metánkoncentrációt a bolygó légkörében. Ez alatt az időszak alatt két hónapban, 2013 vége felé, valamint 2014 elején regisztrálták a metán mennyiségének hirtelen megugrását, amikor a gáz koncentrációja elérte a 7 ppb értéket. (A ppb, azaz parts per billion egy rendszer – tömeg, térfogat, vagy anyagmennyiség – egymilliárd egységében adja meg a vizsgált komponens mennyiségét). Ezt az időszakot megelőzően, ahogy később is a metán átlagos koncentrációja az adott érték egytizedét tette ki.

„A metánkoncentráció hirtelen időszakos megemelkedése, majd ugyanilyen csökkenése valamilyen viszonylag körülhatárolt forrás létére utal" – hangsúlyozta Sushil Atreya, a Michigani Egyetem kutatója, a Curiosity kutatócsoport tagja. Mint megjegyezte, több biológiai és szervetlen forrás elképzelhető, hiszen metán a kőzetnek a vízzel történő kölcsönhatása során is felszabadulhat – olvasható a PhysOrg hírportálon.

A Curiosity különböző szerves anyagokat is észlelt a kőzetekben vett mintákban, ezek a vegyületek képződhettek a Marson, vagy meteoritok szállíthatták őket a vörös bolygóra.

A szén- és hidrogénatomok alkotta szerves molekulák az élet kémiai alapkövei, bár az élet jelenléte nélkül is létezhetnek. A Curiosity által vizsgált légköri és kőzetminták nem feltétlenül bizonyítják, hogy a Marson valaha léteztek mikrobiális életformák, viszont arra utalnak, hogy a bolygó kémiailag aktív a jelenben, az őskorban pedig az égitesten az életnek kedvező feltételek uralkodhattak.

Forrás: http://vs.hu/magazin/osszes/metant-fedezett-fel-a-marson-a-curiosity-1217#!s0