Idegenek vannak a Holdon?

Már megint a Hold? Kérdezhetik sokan az olvasók közül. A válaszom, igen. Mert mindannyiszor más és más aspektusból próbáljuk megfejteni eme égi kísérőnk titkait, rejtélyeit. Az alábbi írás nem egy fikció, hanem tényeken alapuló megfigyelés.

Mielőtt valaki az utóbbi évtizedek állítólagos eseteire gondol - hogy a Holdra elsőnek érkező amerikai űrhajósok úgymond már ott tartózkodó idegen civilizáció képviselőivel találkoztak -, hadd szögezzem le: nem ilyesmiről lesz szó ebben az írásban.
Sokkal inkább azokról az ellenőrzött, tudós csillagászok által tapasztalt megfigyelésekről, amelyek egyrészt

már évszázadok óta folyamatosan tartanak, másrészt ezek is valamilyen idegen erő jelenlétére utalnak égi kísérőnk felszínén! Furcsa, de igaz: a Naprendszer különféle bolygóin, valamint a kisbolygóövezetben, és egyáltalán a közeli és távoli űrben észleltek már furcsa, idegen létre utaló jeleket - de ezekből sehol sem volt annyi, mint a hozzánk legközelebb eső égitesten! A Hold (a Földtől mindössze 380 ezer kilométerre van) 1610-től kezdve, az első földi távcső "bevetését" követően, gyakorlatilag állandó megfigyelés alatt áll. Talán ennek is köszönhető a sok száz felfedezés. Ezek némelyike egyáltalán nem illik bele abba, amit a Holdról tudunk. Mi több, akad, amelyik egyenesen ellenkezik az ottani fizikai viszonyokkal, és az általunk elfogadott törvényekkel, szabályokkal. 


Lássuk mindjárt az első furcsaságot. 

Posidonius nagy kráter
A Hold krátereinek 90 százaléka csak a felénk forduló oldalán látható, és mint a holdszondák megállapították, a számunkra láthatatlan külső oldalon alig található ilyen. Ezt mivel magyarázzuk? Hiszen éppen fordítva kellene lennie, a krátereket okozó űrtörmelék aligha a Föld felől száguldott oda, inkább a külső űrből érkezett. Vannak kráterek szinültig tele porral és olyanok is, amelyekben nincs egyetlen porszem. Nem tudjuk, mivel lehetne ezt megmagyarázni? A földiek sokáig úgy hitték, a kráterek széle, pereme éles, így látszott a távcsövekben és a felvételeken. Aztán amikor odaértek az űrhajósok, kiderült, hogy egy ismeretlen erő szépen lecsiszolgatta, letompította a széleket. Mi volt ez? Hiszen a Holdon nincs szél, nincs víz, talajerózió, nincsenek gleccserek... De a kráterekkel a legnagyobb baj az, hogy időnként eltűnnek! R. Tocquet francia csillagász hosszú hónapokon át figyelte a Posidonius nagy kráter belsejében lévő kisebb krátert. A kráter külseje, mérete napról napra változott, gyorsan átalakult, elfogyott, nyoma veszett, miközben a környező holdi vidék érintetlen és mozdulatlan maradt. De nem ez volt az egyetlen eltűnő kráter. 

A még Hevelius által felfedezett Linné- kráter nem is olyan kicsi, hisz átmérője 11 kilométer. A felfedezése után a kráter egyszer csak nem volt sehol, a távcsövüket a Holdra szegező kutatók a helyén sík terepet, homályos foltot láttak. Aztán 1830 után ismét megjelent, mintegy "újra felfedezték", rárajzolták a Hold-térképekre, majd húsz évvel később a kráternek ismét nyoma veszett! A mai napig is csak egy, környezettől jól megkülönböztethető, fehéres folt látható a helyén. És ugyanez lett a sorsa a Take nevű kráternek is. Ha valakinek már ezek a méretek is hihetetlennek tűnnek az eltűnő kráterek sorában - most kapaszkodjon meg:
a 19-ik század végén a 30 kilométer átmérőjű Algacen-kráternek veszett nyoma ugyanilyen rejtélyes módon! Aztán ott van a híres "holdi híd" esete. Ez már a modern időkben történt, számos szép fotó is készült róla. AMare Crisium keleti oldalán, a Piccard-kráterrel szemben, két hegy, a Promontorium Lavinium és a Promontorium Olivium között, 1953. július 28-án fedezte fel egy amatőr csillagász a három kilométeren át húzódó hídszerű valamit. 
Úgy nézett ki, mintha sziklából épült volna. Ilyen hosszú és egyenes műtárgy aligha jöhetett létre természetes úton egy kisebb szakadék fölött. Az amatőr értesítésére öt híres csillagász is megnézte és látta a hidat. Amikor a Nap fénye oldalról esett rá, megjelent a híd jól látható árnyéka a talajon. Tehát kétségtelenül valós tárgy volt, nem csak "úgy látszott" egy bizonyos szögből. Aztán hetekkel később, amikor még több csillagász akarta látni, már sehol nem volt. Szerencsére fennmaradt róla néhány fotó, de nem volt egyéb bizonyíték. Felmerül a kérdés: hogyan tűnhet el egyik napról a másikra egy három kilométeres objektum ott, ahol állítólag senki sem lakik, és az égitest felszínét semmilyen erő nem alakítja? Ahol a természeti erők nem működnek, nincs vulkanikus hatás, nem rombol a környezet, nincsenek árvizek, még légkör sincs, nemhogy szelek, esők, havak, jegek lennének. Füstöt látott gomolyogni 1900. április 28-án egy csillagász a hol eltűnő, hol ismét előkerülő Posidonius- kráterből. Ott, ahol nincs is levegő és nincsenek vulkánok. 
Ki okozott akkora füstöt, hogy azt a Földről is látni lehetett? Mások arra esküdtek, hogy valakik a Holdról mintha "jeleznének" nekünk. 1963. október 29-én, az Arisztarkhosz- kráter környékén egy húsz négyzetkilométer területű narancsvörös folt jelent meg. Egy hónappal később egy másik folt is feltűnt, ez azonban mindössze 75 percig volt látható. Ott, ahol nincs növényzet, ahol az űr hidege uralkodik (-271 Celsius-fok), ez aligha hirtelen kiviruló virágmező volt. És milyen növényzet az, amely alig egy óráig él, majd nyoma vész? A fényjelzések száma olyan sok volt az évszázadok során, hogy azokról vaskos könyvet lehetne írni. 1965-ben a Kepler-kráterben két vörös fényfelvillanást észleltek, a Regiomontanus kráterben sárgán villogott valami huzamosabb ideig. Az utóbbi négyszáz évben csaknem hatszáz "vulkáni jellegű" dolgot figyeltek meg egy olyan égitest felszínén, amelyen bizonyítottan nincsen vulkanikus tevékenység... 1963-ban a Tycho de Brahe- kráterben hirtelen 50 fokkal megemelkedett a talaj hőmérséklete.

A következő évben az innen látható Hold-félteke 500 pontján észleltek váratlan és megmagyarázhatatlan hőmérséklet-emelkedést. Nem éltek, nem élnek és nem tevékenykednek a Holdon idegenek? Akkor minek tulajdonítsuk azt a hatalmas falat, amely négyzetalakban helyezkedik el, és egy-egy élének hossza 104 kilométer? A földi, műszeres mérések alapján a fal magassága 1,6 kilométer, szélessége 75 és 105 méter között váltakozik. Ezt bizony még több igen híres csillagász is mesterséges építménynek vélte. Arról nem is beszélve, hogy a Hambar-krátertől nyugatra is található egy ilyen "négyzet", szabályos alakú falakkal bekerítve, amit ráadásul középen két vonal kereszt alakban négy egyenlő nagyságú mezőre oszt! De látható, bár erről fotók nem szoktak megjelenni, a Hold-albumokban és atlaszokban, ember alakú bemélyedés a talajban. Vagy az a másik alakzat, amelyet 1965. február 20-án a Mare Tranquillitatis, azaz a Nyugalom Tengere felületén fedezett fel a Ranger űrszonda. 

Nagy Fal
Ez egy 4,5 kilométeres bemélyedés, szaknyelven depresszió. 1965. november 26-án a csillagászok egy fényesen felragyogó kereszt alakú valamit láttak a sok más rejtélyes esetéről híres Fra Mauro-kráter mellett. A jelenség aztán eltűnt, később szabályos időközökben ismét többször megjelent, de mindig csak rövid időre. Később, NASA fotókon is találtak egy minden szempontból mesterségesnek látszó építményt - ismét egy hidat! Ez "csak" kilencven méter hosszú volt, amely egy száznyolcvan méter magas völgyet hidalt át. Találtak két egymáshoz viszonylag közeli "kis krátert" is. Később kiderült, hogy azok egy alagút két bejárata! Később előkerült egy több mint száz kilométer hosszú egyenes fal is. Ez olyannyira egyenes, mintha vonalzóval húzták volna - ilyet a természet sehol sem képes alkotni, mindenképpen arra kell gyanakodnunk, hogy mesterséges létesítmény. A Nagy Holdi Falat 1960- ban fedezték fel. Az északi végén 200 méter magas, délen 260 méter, ám középen itt-ott eléri a 370 métert is. 
Nálunk, a Földön ilyen magas egy 66-123 emeletes felhőkarcoló. Plasztikusan képzeljük hát el: a Holdon száz kilométeren keresztül húzódik valami őrületesen hatalmas építmény, amelybe vagy ezer New York-i felhőkarcoló férne bele... A Lunar Orbiter-2 által készített fotókon jól látható nyolc obeliszk is.   
Ezek is a Nyugalom Tengerén helyezkednek el, és mesterségeseknek tűnnek. Számtalanszor láttak fénypontokat a Hold felszínén haladni, majd eltűnni valamelyik kráter falában. Járművek voltak ezek, és valahol "garázsba" mentek? Léteznének talaj alatti települések, erőművek odalent? Ez megmagyarázná a hirtelen talajfelmelegedéseket, füst- és gázkitöréseket. Sokasodnak a fényjelenségek. 1869 óta egynémely kráterben, így például a Platónban hónapokon át tartó fényjelenség- sorozatokat is megfigyeltek a csillagászok, s ezt nem tudják mire vélni. Az Apollo-16 és az Apollo-17 legénysége, a Grimaldi-kráter fölött repülve minden alkalommal felragyogó, talán egyenesen neki szóló fényvillanásokat látott. 

Ezek csak akkor működtek, ha az űrhajósok arra szálltak - más időpontokban ilyet a földi megfigyelők nem tapasztaltak. Az egyik űrszonda 1966-os felvételein a holdfelszínből szabályosan kiemelkedő szögletes építmények láthatóak. Ezek nagyon hasonlítanak a katonai repülőterek hangárjaihoz. Némelyik kép olyannyira ezt sugallja, hogyha nem tudnánk, hol készült, azt hihetnénk, hogy éjszakai vagy hajnali időpontban egy repülőtéren készültek a fotók. Nemegyszer láttak már a csillagászok a Hold körül keringő nagyméretű objektumokat is. Mivel az a feltételezés elesett, hogy a Holdnak is lennének holdjai, hát mesterséges objektumokra kell gyanakodni. 1959. július 14-e és 21-e között barcelonai csillagászok egy álló héten át minden éjjel egy 35 kilométer átmérőjű tárgyat láttak keringeni a Hold körül. Ez aligha volt ufo, vagy ha mégis, hatalmasnak kellett lennie. Nem lehetett természetes objektum sem a szigorú menetrend szerint, szabályosan felbukkanó, elhaladó, majd a Hold mögül ismét előtűnő tárgy - hisz akkor később is látható lett volna. S utoljára 1959. július 21-én látták, többé nem bukkant fel. 

Láttak a Holdon olyan árnyékokat is, amelyek a Nap haladását nem követték, hanem azzal ellentétes irányban mozogtak. A Hold felülete fölött is sok alkalommal láttak már gyorsan repülő tárgyakat, sőt rádióadásokat is észleltek égi kísérőnk felől - nem is egyszer. 1967-ben brit csillagászok egy szögletes ufót, vagyis azonosítatlan repülő tárgyat fedeztek fel, amely kilenc másodpercig volt látható, és nyílegyenes vonalat követve haladt a Nyugalom Tengerén, majd az árnyék vonalába érve, nyoma veszett. Húsz nappal később - amit a NASA egyik, a Holdon tapasztalt rejtélyes jelenségekkel foglalkozó katalógusa is közölt - egy 80 kilométeres sebességgel haladó "valamit" láttak. Mivel meteorok nem röpdösnek a talajjal párhuzamosan és annak szintjén, és nem abból az irányból érkeznek, ahogyan ez haladt, minden okunk megvan feltételezni, hogy ez is egy mesterséges tárgy lehetett. 

Végső következtetésként csak annyit állapíthatunk meg: a Holdon ezernyi rejtélyes jelenség, folyamat, esemény volt tapasztalható azon négyszáz év során, amióta az ember távcsővel figyeli égi kísérőnket. Ezek nagyobb része nem illik bele az általunk ismert fizikai törvények kereteibe, vagy nem képzelhető el a holdi fizikai viszonyok között. 
Mégis ott voltak és vannak, megtörténnek nap mint nap, újra és újra. Mi, vagy ki okozza őket? 

Forrás: http://www.nemere.hu/idegenek.htm