Ember-állat hibridek és egyéb genetikai egyvelegek

(Joseph Candel) Az özönvíz előtti időkben a bukott angyalok már próbálkoztak az emberi és állati gének keresztezésével és ez részben sikerült is. Az Isten és Lucifer között a lélekvilágban elindult harc a földön folytatódott. Ez volt az özönvíz egyik fontos kiváltója is, hiszen Isten általa pusztította el az átprogramozott DNS kódot. A próbálkozások azonban folytatódtak. A náci Németország laboratóriumai után a mai kor kutatói egyre nyíltabban vetik bele magukat ilyen kiszámíthatatlan kimenetelű kísérletekbe.

„Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.” (Máté 24:37) „Látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak.” (I. Mózes 6:2)

A tudomány hihetetlen utat járt be az elmúlt évtizedben a génmódosítás terén. Ott tartunk, hogy egy egyetemista akár házilag is képes „új életformák” létrehozására. A törvények ezzel szemben nem igen tartottak lépést a fejlődéssel és ma szinte bármi megengedett a tudomány képviselői számára.

Az alább említett furcsaságok pedig nyilván csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Nem tudhatjuk, mi minden folyik a kísérleti laboratóriumokban, amit nem kötnek az orrunkra.

Jelenet a „Hibrid” című filmből
Mi a garancia arra, hogy a tudósok által létrehozott teremtmények nem kerülnek ki a szabadba, ahol korlátok nélkül szaporodhatnak (feltéve persze, hogy egyáltalán képesek erre) amikor az ember már nem lesz képes visszacsalogatni a szellemet a palackba? A legtöbb tudós nagyon szereti feszegetni a határokat, de a következményekkel ritkán számolnak.

Néhány napja hozták nyilvánosságra például, hogy a tudósok olyan egeret hoztak létre, ami egy mesterséges emberi kromoszómát hordoz minden sejtjében.

A kutatók ezt egy hatalmas áttörésnek tekintik, ami szerintük képessé teheti őket különféle betegségek gyógyítására. Az Independent a következőket írja:
A genetikai betegségek génterápiával történő gyógyításával kapcsolatos kísérletek során a tudósok genetikailag módosított egereket hoztak létre, amelyek testük minden sejtjében hordozzák a mesterséges emberi kromoszómát.
A máig nem publikált tanulmányból kiderül, hogy a kutatók egy mesterséges emberi kromoszómát hoztak létre kémiai összetevőkből. Tehát ezúttal nem egy természetes kromoszómát szedtek szét, hanem újat építettek, ami mutatja, hogy milyen hihetetlen szintre jutott a szintetikus biológiát támogató technológia.
Elég bizarr.

Mesterséges emberi kromoszómákat hordozó egerek létrehozni egy dolog, azonban részben emberi aggyal rendelkező egyedeket „teremteni” egészen más történet.

A Lifenews.com információ szerint a Wisconsin Egyetem kutatói sikeresen ültették be egy emberi embrió sejtjeit egerek agyába. A sejtek szaporodni kezdtek, okosabb egereket eredményezve:
Az ilyen jellegű kísérletek korlátok nélkül haladnak előre. A Wisconsin és a Rochester Egyetem tudósai az elmúlt néhány hónap során tették közzé ember-állat hibrid kísérleteik anyagát. A Wisconsin Egyetem kutatása során a tudósok olyan immuntoxint fecskendeztek az egerek agyába, ami elpusztította agyuk egy bizonyos részét, a tanulásért, memóriákért és térérzékelésért felelős hippokampuszt. Ezt követően a sérült sejteket emberi embriókból nyert sejtekkel pótolták. A sejtek elkezdtek szaporodni és a kísérleti állatok visszanyerték tájékozódási képességüket és végig tudtak haladni egy vízi labirintuson.
A Rochester Egyetem kutatása során a tudósok az idegrendszer szöveteit támogató, emberi neuroglia sejteket ültettek újszülött egerekbe. Hat hónappal később az emberi sejtek kitúrták állati megfelelőiket és az állatok javított képességre tettek szert egyszerű útvesztők megoldásában és képesé váltak feltételes nyomravezető jeleket megtanulni. 
Ezek a protokollok már sérthetik a hibridek létrehozását tiltó törvényeket és bizonyos kérdéseket is felvetnek. Lehet, hogy ezek a hibrid egerek nem emberek és nem is emberszerűek, de ugyanakkor egy lépéssel közelebb kerültek Algernonhoz. Lehet, hogy nemsokára néhány visszás bioetikai kérdéssel találjuk szemben magunkat: Milyen jogai vannak egy emberi aggyal rendelkező egérnek?
Tényleg ezt akarjuk? Részben ember élőlényeket akarunk?

Mára az is lehetségessé vált, hogy teljes emberi szerveket növesszenek az állatok testében. Japánban már ott tartanak, hogy 12 hónapon belül elkezdődhet az emberi szervek disznók testében történő növesztése. Céljuk nagyobb mennyiségű szerv „termelése” a transzplantációra várók számára:
A japán kormány által tudósokból és jogi szakértőkből felállított bizottság hamarosan nekilát, hogy összeállítsák a történelmi jelentőségű kutatásokat szabályozni hivatott rendelkezéséket. Amennyiben a munka a tervek szerint halad, az emberi szervek állatokban törtnő növesztése 12 hónapon belül elindulhat.
Úgy hangzik, mintha a tudományos fantasztikum világába tévedtünk volna. A módszer lényege, hogy a kutatók egy emberi őssejtet helyeznek el egy állati embrióban, egy hibrid embriót hozva létre, amit beültetnek az állat méhébe. A Telegraph szerint az állat valószínűleg egy sertés lesz.
A beültetést követően az embrióból egy tökéletes emberi szerv alakul ki, például szív, vese, hasnyálmirigy, vagy egyéb. Miután a felnőtt sertést levágják, egyszerűen kiveszik belőle a szervet és beültetik egy emberbe. (forrás: http://www.infowars.com/japanese-scientists-perfect-technique-to-grow-human-organs-in-animals/)
De vajon egy emberi szervet növesztő sertés továbbra is sertés marad? A benne növő szervet is nehéz lenne teljesen emberinek nevezni. És az ember, aki a szervet kapja?

Elképzelni is nehéz milyen következményekkel találja majd szemben magát az emberiség ezen az úton.

Sokan megdöbbennének, ha tudnák, mi minden folyik még a tudomány nevében.

Kansasban például emberi géneket tartalmazó rizst is termesztenek.
Amerikában lassan ott tartanak, hogy a nem kifejezetten „bio” termékként árusított rizs esetében a vásárló nem tudhatja, hogy genetikailag módosított élelmiszert vásárol-e vagy sem. A legújabb fejlemények szerint pedig a rizsben már emberi gének is lehetnek. Jelenleg egyetlen emberi tulajdonsággal keresztezett GMO termék létezik, legalábbis, amiről tudunk, mégpedig a Ventria Bioscience biotechnológiai cég által Kansasban (és még ki tudja hol) 3200 hektáron termesztett rizsfajta formájában.
A Ventria körülbelül 2006 óta fejlesztgeti szép csendesen az emberi májból származó génekkel módosított rizst, a termékből nyerhető, a gyógyszeripar által használt mesterséges protein miatt.
Az ember egyre drasztikusabb mértékben avatkozik a természet dolgaiba és csak nagyon kevesen látják ennek veszélyeit.

Amikor a Daily Mail még 2011-ben arról írt, hogy brit kutatók több mint 150 ember-állat hibrid embriót hoztak létre, nem sokan figyeltek fel:
A Daily Mail birtokába került adatok szerint 155 „kevert”, azaz emberi és álltai genetikai anyagot is tartalmazó embriót hoztak létre a 2008-as Emberi Szaporodás és Embriológia Törvény hatályba lépése óta.
A törvény tulajdonképpen legalizálta a különböző hibridek létrehozását. Ezek között vannak az emberi spermával megtermékenyített állati petesejtek vagy a cybridek is, amelyeknél emberi nukleuszt ültetnek egy állati sejtbe.
A Slate pedig a következő „újításokról” számolt be néhány hete:
Nemrégiben kínai tudósok emberi tejproteinből származó géneket ültettek egy egér génállományába, de azóta már egész kecskecsordákat tenyésztettek ki, amelyek humanizált tejet adnak. Eközben a Michigan Egyetem kutatói olyan módszert fejlesztetek ki, amivel emberi végbél záróizmot ültethetnek egerekbe, hogy hatékonyabb kezelést találjanak az inkontinenciára. Más orvosok pedig azon dolgoznak, hogy humanizált immunrendszerrel ellátott állatokat hozzanak létre, az HIV vakcinák kísérleteihez.

Íme néhány további példa a tudomány egyvelegeiből:

Emberi sejteket tartalmazó nyúl petesejt,
Emberi vérrel rendelkező sertés,
Emberi májjal rendelkező birka,
Emberi sejteket tartalmazó tehén petesejt,
Macska-ember hibrid protein

És ezek csupán azok a projektek, amikről tudunk. Vajon milyen beteg kísérletek folyhatnak, amik nem publikusak?

Olyan korban élünk, amelyben a génmódosítás előtt álló lehetőségek határtalanok, de pusztán azért, mert az ember képes valamire, még nem jelenti azt, hogy meg is kell valósítani.

A „Hibrid” című film megkísérelte bemutatni az új, részben emberi életformák létrehozásának veszélyeit. Vajon milyen lélek lakozik egy se nem teljesen emberi se nem teljesen állati lényben?

Pandora szelencéjét felnyitották. A világ egy furcsa hely lett és csak sejteni lehet, hogy mi következik még.

Forrás: http://idokjelei.hu/2013/07/ember-allat-hibridek-es-egyeb-genetikai-egyvelegek/

A cikkhez kapcsolódó anyagok keresése közben akadtam erre a videóra - mely bár nem laboratóriumi kísérlet "végterméke" -, érdekessége folytán úgy gondoltam érdemes megmutatni. 

Ez a filmanyag Kína Szecsuán tartományában készült, egy emberi hibrid férfiről.

Szóval a történet úgy szól, hogy a fiú anyja azt állította, hogy őt elrabolta egy Bigfoot, (kínai változata: Yeren "A kínai Wildman"), aki többször is megerőszakolta, mielőtt sikerült visszamenekülnie a falujába. Kilenc hónappal később világra hozta ezt a furcsa fiút, aki az idők folyamán túlzottan nagyra nőtt. Bár sohasem volt képes beszélni a nyelvet, érteni értette, amit az emberek mondtak neki. 33 évig élt.

Vajon tényleg Bigfoot teremtmény (?), vagy az anyja szégyellte, hogy esetleg egy genetikailag rendellenes gyermeke született, ezért találta ki azt, hogy megerőszakolta egy Bigfoot.
Vannak akik azt állítják, hogy egy olyan idegrendszeri fejlődési rendellenességgel (Microcephalia) született, ami megmagyarázza a kóros fej növekedést, a rossz agyműködést és a rövidebb élettartamot. 
Ennek az elméletnek viszont ellentmond a sok majomszerű jellemző, mint például az állkapocs, a rendkívül hosszú nyurga karjai, valamint, hogy hiányzik az emberi nyak. 
Felvetődik a kérdés, hogy tulajdonképpen mi is ő valójában: félig ember, félig állat?
 - Cica Kis -