Ismeretlen Föld körüli objektumot figyel a világ

2014 májusában az észak-nyugat oroszországi Mirnij város közelében lévő Pleszeck űrrepülőtérről fellőttek egy rakétát, ami több orosz katonai műholdat szállított, és állított később sikeresen pályára.

Kilövés közben a rakétáról levált egy darab, amiről sokáig mindenki azt hitte, hogy csak űrszemét, a kilövés tervezett hulladéka. Azért is volt könnyű így gondolni, mert az oroszok nem adtak ki külön tájékoztatást a tárgyról.

Az azóta eltelt hónapokban azonban kiderült, hogy az objektum sok minden lehet, de űrszemét bajosan, ugyanis precízen és célirányosan mozog az űrben. Eleinte csak megközelített néhány orosz műholdat, majd legutóbbi akciójával rácsatlakozott annak a rakétának a maradványaira, amelyikkel eredetileg kilőtték. Eddig úgy tűnik, mozgása irányított. De hogy pontosan mi lehet a feladata, az oroszokon kívül egyelőre senki nem tudja. Szakértők szerint lehet egy sima kísérleti űrjármű is. Az sem kizárt, hogy az oroszok az űrszemét összeszedésével kísérleteznek, de lehet ez akár az új űrháború kezdete is.


A The Financial Times brit lap szerint amatőr csillagászok ezrei mellett a NASA és katonai szolgálatok feszült figyelemmel követik az objektumot, amelyet a 2014-28E kódjellel láttak el. Attól tartanak, annak lehet bizonyítéka, hogy Moszkva felújította a még a szovjet időkben elindított, majd befagyasztott kísérleti "műholdölő" (isztrebityel szputnyikov) programját.

Oroszország a vasfüggöny lehullása után leállította, de nem vette le a napirendről ezt a programot. Orosz katonai szakértők a múltban nyilvánosan beszéltek arról, hogy újraindíthatják az űrfegyverkezést, ha az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése miatt megromlanának a kapcsolatok az Egyesült Államokkal.

Az 1980-as években a szovjetek egészen biztosan próbálkoztak (az amerikaiakhoz hasonlóan) egy műholdgyilkos műhold kifejlesztésével. Egy ilyen űrjármű feladata a hidegháborúban az lett volna, hogy az ellenséges államok műholdjaihoz közel hatolva megbénítja (felrobbantja, kikapcsolja, összezavarja) azokat. Ezzel az ellenfél teljes földi kommunikációs hálózatát is le lehetne bénítani, hiszen ma már nagyrészt ez is műholdak segítségével zajlik.

Több szakértő is úgy gondolja, hogy a 2014-28E eddigi manőverei alapján akár egy ilyen műhold is lehet. Persze az is látszik, hogy manapság már az idegen műholdak megbénításához nincs is feltétlenül szükség műholdakat fellőni az űrbe, a kínaiaknak ez már a földről is sikerült. Ráadásul egy ellenséges műhold a tönkretétele után űrszemét lesz, ami meg nem igazán jó egyik űrben járó államnak sem.

A szovjet űrprogram tudósai azonban pont ilyen műhold kifejlesztésén dolgoztak: ami tönkreteszi az ellenséges műholdakat, de utána össze is szedi a szemetet.

De ha ez a műhold valami ilyesmi is, ez valószínűleg akkor is még csak a kísérleti fázisa volt. Annyi biztos, hogy az amerikai teleszkópok nagyon figyelik, csinál-e még valamit. És a putyini Oroszország közelmúltbéli akciói alapján van is mitől tartani. 2010-ben Oleg Osztapenko, az orosz kozmikus fegyveres erők parancsnoka, az orosz űrhivatal jelenlegi elnöke kijelentette, hogy Oroszország ismét fejleszti "megfigyelő" és "csapásmérő" műholdjait, és hogy
„Nem szabadna háborúnak lennie az űrben, de mi harcos nép vagyunk, és készen kell állnunk. (…) Bízzon bennem, támadás esetén gyors és adekvát választ tudnánk adni.”
Forrás:
http://feedy.me/read/9056075/ismeretlen-orosz-urjarmuvet-figyel-a-vilag
http://www.aberdeenimagyarok.co.uk/cikkek/aggodalmat-kelt-egy-ismeretlen-rendeltetesu-targy-vilagurben