Újabb, Földet veszélyeztető aszteroidára bukkant a nemrég ismét munkába állított NeoWISE (WISE) űrteleszkóp

Az egyszer már leselejtezett, de időközben újra munkába állított űrtávcső meglepő felfedezést tett.
Eddig ismeretlen aszteroidára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA "nyugdíjazott", majd Neowise néven újra munkába állított űrteleszkópja. 


A műhold újra munkába állítását követően szinte azonnal rábukkant a 2013 YP139 nevű égitestre - közölte a NASA. A hivatal augusztus végén jelentette be, hogy reaktiválja a WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) nevű infravörös csillagászati műholdját, hogy a 2011-ben nyugdíjazott űrteleszkóp hároméves misszió keretében kutassa a Földre esetlegesen veszélyt jelentő aszteroidákat. 


A 2013 YP139 nagyon fekete, átmérője mintegy 650 méter és jelenleg 43 millió kilométer távolságra van a Földtől. Lehetséges, hogy az aszteroida egy napon akár 480 ezer kilométeres közelségbe kerülhet a bolygóhoz, ez azonban a következő száz évben nem történik meg a NASA kutatói szerint. 

A WISE 2009 és 2011 között kutatta az égbolt infravörös tartományait korábban nem látott objektumokat keresve, eközben naponta 7500 felvételt készített. A szakemberek több mint 560 millió égitestet katalogizáltak a műhold segítségével. A "felébresztett" teleszkópot három évig fogja működtetni a NASA nagyjából ötmillió dolláros éves költséggel, eközben a NeoWISE a becslések szerint 150 aszteroidát fedezhet fel - mondta el korábban Dwayne Brown, a hivatal szóvivője. 

Az űrteleszkóp a Földre esetlegesen veszélyt jelentő aszteroidák kutatása mellett a hivatal egyik jövőbeli programjához fog célpontokat keresni: a NASA tervei szerint automata űrhajót küld egy kisebb aszteroidához, hogy közelebb hozza azt vagy egy részét a Földhöz. A hivatal asztronautái ezután meglátogathatják az "áttelepített" aszteroidát a NASA mélyűr-küldetésekre kifejlesztett Orion kapszulájának próbarepülése során, amelyet 2021-re terveznek.

Forrás: ma.hu