Tűzharc a farmon – A hopkinsville-i eset


Hopkinsville-tól (Kentucky állam, USA) tizenhárom kilométerre északi irányban, a 41. számú műút mentén fekszik egy kis település, név szerint Kelly.  
1955. augusztus 21-én, szombaton este 7 és 10 óra között került sor arra a különös incidensre egy farmon, nem egészen egy kilométerre Kellytől, amelyről másnap az Indianában megjelenő Evansville Press első oldalán számolt be a következő cím alatt: „Csata Kentuckyban a kozmoszbeli emberkékkel”.

Az alábbiakban a szemtanúk, a helyszínre kiszállt rendőrtisztek, továbbá az Evansville Press beszámolója alapján foglaljuk össze az eseményeket. A „csatában” nyolc felnőtt és három gyermek vett részt. Úgy kezdődött, hogy Billy Sutton, egy kamaszfiú, este hét óra körül kiment a kútra vízért, amikor észrevette, hogy egy erősen csillogó, korong alakú tárgy, amely zajtalanul mozog látszólag vízszintes irányú pályáján, hirtelen megáll, majd leereszkedik a földre az istálló mögött, ahol Billy már nem láthatta.

Billy visszament a házba, s elmesélte a látottakat, az ott lévők azonban nem sokat törődtek vele, mert arra gondoltak, hogy valószínűleg hullócsillagot látott a fiú. (Később a rendőrségi nyomozók megállapították, hogy más környékbeli farmokról is látták ugyanezt a tárgyat.) Nyolc óra körül a Sutton család kutyái vad ugatásba kezdtek, mint olyankor szoktak, amikor valaki ismeretlen közeledik.

A házból ekkor két férfi a hátsó kapuhoz ment és kinézett. A rendőrségen tett vallomásuk szerint rendkívül szokatlan külsejű lényt láttak mintegy 15-20 méterre a kaputól. A lény fluoreszkáló fényt sugárzott, amit a férfiak a világító számlapú órák fényéhez hasonlítottak, s közelebb jött, míg végül is -már csak öt-hat méterre lehetett a két megnémult férfitól.
 
Mint a férfiak a rendőrségen elmondták, a lény leginkább valami rendkívül alacsony emberre hasonlított, nem lehetett magasabb egy méternél, s csillogó ruhát vagy valamilyen nikkelezett öltözéket hordott. Feltűnt neki, hogy a lény feje szokatlanul nagy volt, aránytalanul nagy a testéhez viszonyítva. Igen hosszú karjai voltak, kezén erősen kifejlett tenyérrel, s tenyere karmokban végződött, amelyek enyhén csillogtak a kései halovány fényben.

A ház asszonya, Mrs. J. C. Sutton szintén kijelentette a rendőrtiszteknek, hogy látta a teremtményt a férfiakkal egy időben. „Úgy csillogott, mint egy alumíniumfólia - mondta – s úgy lépkedett, mint egy nagyon öreg ember, vagy mint egy majomfajta, mert többnyire kezére is támaszkodott járás közben.” 

Elmer Sutton és John Sutton a kezükben lévő fegyverből rálőttek a közeledő lényre. A vadászpuska három milliméteres sörétje és az 5,5 milliméter kaliberű pisztoly lövedéke közvetlen közelből érte a lényt, aki hanyatt esett, de csaknem azonnal talpra ugrott és elszaladt, mielőtt még a két ijedt ember tehetett volna valamit. A két férfi gyorsan visszatért a házba, rendkívül megviselt állapotban. Azonnal leoltottak a házban minden fényt és elreteszelték az ajtókat.

Aztán bentről felgyújtották a teraszon a lámpát. Ugyanabban a pillanatban az egyik asszony sikoltozni kezdett, ahogy a torkán kifért, hogy valaki benézett az ebédlő ablakán. A férfiak berohantak az ebédlőbe, ahol látták, hogy egy lény lóg az ablak rácsozatán. A lénynek nagy, hosszúkás szemei voltak és sisakszerű valamit hordott a fején.

A két férfi többször egymás után kilőtt az ablakon s a lövések látszólag leverték a lényt a rácsról. Mintegy húsz perc múlva, minthogy időközben nem láttak több ilyen különös fényt, a két felfegyverzett férfi rászánta magát, hogy kimenjen a házból. A kutyák erősen ugattak valamire, ami gyengén megvilágítva a fán ült, mielőtt azonban a két férfi közelebb léphetett volna, megpillantottak egy újabb valakit különös látogatóik közül, amint> a háztetőn, a tetőgerincen sétál- Elmer Sutton vadászpuskájából rálőtt.

A két férfi biztosította később a rendőröket, hogy tisztán hallották, amint a lövedék telibe talál, mégis, ahogy látták, a fény leugrott a háztetőről, majd elfutott a füves réten át. Egy másik lövedék a fán csillogó valamit érte, ami szintén lehuppant a magas fűbe, majd szem elől tévesztették. A kutyák időközben behúzódtak a házba.

A különös történet egyik legérdekesebb részlete Edwards szerint az, hogy a két férfi hallotta amint John Sutton, 5,5 milliméteres pisztolyának lövedéke gellert kapott és úgy pattant vissza a célpontról, mintha fémnek ütközött volna. A két férfi ezek után átcserkészte a kertet minden különösebb eredmény nélkül, majd őrt álltak az ablakoknál, miközben az asszonyok és gyermekek lefeküdtek mögöttük a földre.

Este tizenegy óra körül több mint kétórás virrasztás után, a férfiak úgy vélték, hogy a különös lények már nincsenek ott. Miután mintegy ötven lövést adtak le rájuk közvetlen közelből, a lények valószínűleg megértették, hogy nem látják okét szívesen. Ekkor a tizenegy ember kirohant a házból, sietve bezsúfolódtak két autóba és elszáguldottak a legközelebbi rendőrőrs – Hopkinsville felé.

Ennyi a „kentucky-i csata” története. Nyilván nem lesz érdektelen beszámolnunk arról is, hogy e különös esetet miképpen vizsgálták ki. Az Evansville Post beszámolója szerint Russel Greenwell rendőrfelügyelő rendkívül szkeptikusan fogadta elbeszélésüket.

Greenwell azonban ezt nyomban megcáfolta. Augusztus 23-án, az újságcikk megjelenésének másnapján Greenwell a következőket mondta Edwardsnak:

“Ahhoz a legkisebb kétség sem férhet, hogy ezek az emberek, kivétel nélkül valamennyien halálra voltak rémülve, amikor szombat este Hopkinsville-be érkeztek. Az igaz, hogy amikor kiszálltunk a helyszínre, nem találtunk semmiféle lábnyomot, a föld azonban olyan száraz és kemény volt, hogy még egy traktor sem hagyott volna látható nyomokat. A mi lépteink nyomát sem őrizte meg a talaj, az tehát, hogy nem voltak ilyenszerű nyomok, semmit sem bizonyít, különben is, épeszű ember aligha várhatta volna el, hogy ilyen körülmények között lábnyomokra bukkanjunk. Ezek az emberek valami különöset láttak. Nem tudom, hogy mi volt az, amit láttak, de ők látták és rálőttek az ajtón és az ablakon át, a lövések átlyuggatták az ajtókat, az ablakokat, a falakat, ennyi bizonyos.”

A rendőrség, valamint a hopkinsville-i őrs négy embere visszatért az emberekkel a farmra, hogy lefolytassák a nyomozást, a különös kis lények és csillogó járművek azonban már tovatűnt. A helyi rendőrség egyik nyomozójának feltűnt, hogy a csata egyik részvevője még mindig szinte önkívületi állapotban volt a megrázkódtatás hatása alatt, s pulzusa – mert megmérte - elérte a percenkénti 140-et, ami mintegy kétszerese a normálisnak.


Nem lesz érdektelen nyomon követnünk Edwardsszal a rendőrségi vizsgálatot követő hivatalos ténykedéseket.

A közeli Fort Campbell-i támaszpontról kiküldtek egy tisztet, Albert Goren őrnagyot, aki kihallgatta a tanúkat, mindemellett a támaszpont tájékoztatási tisztje tagadta, hogy a támaszpontot értesítették volna a történtekről.

Néhány nappal később a légierők tisztjei is kihallgatták felszínesen a tanúkat, az egész eljárásnak nagyjából olyan volt a jellege, mintha megszokott, folyó munkáról volna szó, majd eltávoztak. Két héttel a „csata” után azonban két polgári ruhás férfi tűnt fel a környéken, azzal az ürüggyel, hogy alumínium konyhaeszközöket árulnak.Állítólagos árujukat mindössze néhány percig ajánlgatták, aztán órákat töltöttek azzal, hogy kérdéseket tegyenek fel az augusztus 21-én látott járműről és a kis teremtményekről.

„Ez lehetett merő véletlen is – írja Edwards -, mindenesetre tény, hogy hasonló »vándorkereskedők« ugyanezzel az áruval házaltak Flatwoodsban is, Nyugat-Virginia államban, öt nappal azután, hogy a környéken 1952-ben váratlanul feltűnt egy állítólagos »szörny«. Annyi bizonyos, hogy a házalókat mindkét esetben jobban érdekelték az incidensekről szóló hírek, mint az, hogy eladják lábasaikat és serpenyőiket.”

Edwards szerint nagyon is megfelelt a hivatalos álláspontnak, hogy az ehhez hasonló incidenseket ily módon kezeljék. Ha sürgősen nyomozókat küldtek volna azokra a helyekre, ahonnan szörnyek vagy emberszerű lények megjelenését jelezték, ezzel beismerték volna, hogy hivatalos berkekben is erősen érdeklődnek e híradások iránt.

Ha ezzel szemben jelentéktelen ügyekként kezelik látszólag ezeket az incidenseket, legalábbis amíg a közvélemény érdeklődése lelanyhul, majd a tényleges nyomozás viszonylag észrevétlenül zajlik le, a hatóságok kézhez kapják az összeszedhető adatokat, anélkül, hogy az ügynek publicitása volna. Mindenesetre nehéz lenne bebizonyítani, hogy a feltűnt érdeklődők közül kit vezetett a helyszínre pusztán a kíváncsiság s kinek volt a küldetése hivatalos.
Forrás:rejtelyekszigete.com