Piri Reis hihetetlen térképe - Egy dokumentum, ami bizonyítja az időutazást


1829-ben, Isztambulban, a Topkapi palotában felfedeztek néhány régi térképet, amelyek valamikor Piri Reisé, egy híres török tengerészé voltak. (Piri Reis Kolumbusz Kristóf kortársa volt.)



A térképeken szerepel az Antarktisz is (melyet az akkori idők hajósai még nem ismertek), sőt, világosan feltünteti az Antarktisz  hegyvonulatait, azokat hegyvonulatokat, amelyekre csak 1952-ben bukkantak rá.

Piri Reis ezeket a térképeket csak másolta, de vajon ki készíthette az eredetieket, azokat az elveszett eredeti térképeket, amelyeket Däniken tízezer évesekre becsül? 
 
Sokak szerint nem kérdés, hogy távoli bolygókról érkezett értelmes lények. S ez csak egyik bizonyítéka lenne a sok közül annak, hogy a Földet már tízezer évvel ezelőtt meglátogatták idegen világok küldöttei.

A Piri Reis-féle térképek ellenőrizhetően 1513-ban készültek. 1929. november 9-én Mail Edhen, a török nemzeti múzeumok igazgatója, miközben épp leltározott a Topkapi Múzeumban rábukkant két eltűntnek hitt világtérképre. Szerzőjük Piri Reis, a XVI. század híres hajósa, aki Bahriye címen ismert emlékirataiban részletesen beszámol a térképek készítésének folyamatáról.

Piri Reis művelt ember és példamutatóan lelkiismeretes térképmásoló volt. Felkutatta az összes hozzáférhető térképeket, s felhasznált nagyon régi, titkos térképeket is,amiket ő Keletről kapott, s amelyekhez az akkori Európában más rajta kívül nem juthatott hozzá. Piri Reis gyakran elismétli:

,A legkisebb tévedés is használhatatlanná tesz egy tengerészeti térképet“. Ezt fontos elvként tartotta szem előtt – amit jól mutat a Bahriye-ba foglalt kétszáztizenöt térkép is.

A két eltűntnek tartott világtérkép, amelyet 1929-ben megtaláltak, az Atlanti-óceán amerikai, európai, északi- és déli-sarki partvidékeit ábrázolja. Piri Reis pergamenre rajzolta őket sok-sok illusztrációval. Látni lehet rajtuk Portugália, Marokkó, Guinea uralkodóinak arcképét, Afrikában egy strucc meg egy elefánt, Dél-Amerikában egy puma meg egy láma képét (Európában akkor még úgyszólván semmit sem tudtak Dél- Amerika állatvilágáról); a térkép továbbá hajókat ábrázol az óceánon, a szigeteken pedig madarakat. A színeket és jelzéseket Piri Reis konvencionálisan használja, parti sziklás részeket feketével, a sekély, homokos partokat pontozással, a felszínen nem látható sziklazátonyokat kereszttel jelöli.

Amikor 1929-ben a térképeket megtalálták, senki sem akadt, aki alaposabban tanulmányozta volna őket. Csak a könyvtárak érdeklődtek, s kértek róluk másolatokat. Egy ilyen másolatot küldött el a török tengerészet egyik tisztje 1953-ban az amerikai haditengerészet vízrajzi hivatalának. A hivatal vezetője értesítette a régi térképek egyik ismert szakértőjét, Arlington H. Malleryt.

Mallery amint ránézett a térképre, egyből látta, hogy páratlan felfedezésről van szó. De még nem akart nyilatkozni. Előbb kikérte vitathatatlan szakemberek, tudományos tekintélyek, sarkkutatók véleményét is. Nem volt egyszerű a probléma, minthogy a Piri Reis-féle térképeket értelmezni kellett, azaz le kellett fordítani őket a modern térképészet nyelvére. A munka során több érdekes dologra is fény derült.

Elsőként az, hogy a Piri Reis-féle térképek, valóban nem egyetlenegy, hanem több térkép alapján, ezek egyesítéséből születtek (amit mellesleg szerzőjük is leírt), illetve, hogy a térképek alkotóinak ismeretei meghaladták az akkori világ tudományos ismereteinek színvonalát.  Például a lámát Európában akkor még nem is ismerték, amit a térkép pontosan elterjedési vidékén tüntet fel.

Más furcsaság, hogy a térkép igen precízen tünteti fel a hosszúsági fokokat, noha ezeket maga Kolumbusz Kristóf sem tudta pontosan kiszámítani. Még szokatlanabbaknak tűnnek ezek a térképek, ha egybevetik őket más, korabeli térképekkel. A Leydenben 1514-ben készült Jean Severs-féle térkép viszonylag pontosan ábrázolja Európát és Afrikát, az Újvilág ábrázolása ezzel szemben eléggé pontatlan.

Egy 1519-ben készült, Lopa Hamennak tulajdonított térképen az Újvilág mondhatni felismerhetetlen, a rajzoló e mellett lényegesen alábecsülte az Afrika és Amerika közötti távolságot.

1520-ban készült egy portugál térkép, amelyen Amerika Brazília magasságában egyszer csak abbamarad. Még 1550-ben, közel negyven évvel Piri Reis után is, Sebastian Münster kozmográfiájában az Újvilág ábrázolása rendkívül pontatlan.

Piri Reis viszont olyan részleteket is pontosan ábrázol, amelyekről még az előző század elején sem voltak biztos ismereteink. A Piri Reis számára forrásul szolgáló térképek készítői tehát pontos ismeretekkel rendelkeztek az amerikai szárazföldről. Ezek az ismeretek meghaladták az akkori európai földrajzi ismeretek színvonalát - és – mint ma megállapítható - a Kolumbusz előtti időkből származnak.


Mi alapján gondolják ezt?

Nos, abból, hogy több  jel szerint is az eredeti térképeket sok ezer évvel Kolumbusz előtt, méga legutóbbi jégkorszak előtt készítették. A térképeken az amerikai földrész körvonalai Brazíliától Terra Nováig hihetetlenül pontosak, de nem ez a legmeglepőbb. Sokkal különösebb ennél, hogy a sarkvidékeken szerepelnek az antarktiszi kontinens körvonalai, illetve északon Grönland körvonalai, mégpedig oly módon, ahogyan azokat csak a sarkvidékek
eljegesedése előtt láthatták!

A szárazföld körvonalait ábrázolják a térképek, az Arktiszt, illetve az Antarktiszt fedő jégpáncél alatt, amiről a mai tudósoknak is csak a legutóbbi idők óta vannak pontosabb fogalmaik. Csak az utóbbi években sikerült megállapítani a sarki jégrétegek vastagságát, s pontos domborzati térképet készíteni a szárazföldről úgy, ahogy az a vastag jégtakaró alatt megbújik.

Akármilyen félelmetesen is hangzik, Mallery szerint tény, hogy a sarki szárazföldek körvonalai a térképeken pontosan egyeznek a legmodernebb kutatások „vadonatúj” eredményeivel. A Piri Reis térképén ábrázolt antarktiszi part menti szigetek megfelelnek azoknak a helyeknek, amelyeket jégkorszak előtti hegycsúcsokként tartanak nyilván 1954 óta. Sőt,mi több, Piri Reis térképei alapján helyesbíteni kellett egy modern térképet.

Mallery a többi között milliméterről milliméterre összevetette Piri Reis térképét egy másikkal, amelyet 1954- ben készített Peterman az Antarktisz szárazföldi partvonulatáról. Az egyeztetés tökéletesnek tűnt, kivéve egyetlen pontot, Piri Reis ugyanis itt két öblöt jelzett, Peterman pedig szárazföldet. Mallery ezzel az eltéréssel annyira lázba hozta a Vízrajzi Hivatal szakembereit, hogy útnak indították a legjobb amerikai technológusokat újabb szeizmikus szondázásokat végezni a kérdéses területen.

Bekövetkezett a csoda: a Piri Reis-féle térkép adatai bizonyultak helyeseknek!


Ezek szerint tehát bizonyosnak látszik, hogy a Piri Reis-féle térkép eredetijei még a sarkvidékek eljegesedése előtt készültek. Természetesen felmerül a kérdés: mikor? A Nemzetközi Geofizikai Év során végzett kutatások adatai alapján a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy Grönlandnak és az Antarktisznak körülbelül tízezer évvel ezelőtt voltak olyanok a látható körvonalai, mint Piri Reis térképén.

“E térképek elkészítéséhez nemcsak felfedezőkre volt szükség, hanem jól szervezett és hozzáértő technikusokra is.

Akkora területek térképét, mint Grönland vagy az Antarktisz, nem készítheti el egy kisszámú csoport. Csillagászatban jártas szakértőkre és kidolgozott térképezési módszerekre voltszükség. És még így is érthetetlen, miként készülhettek el ezek a térképek légi felvételezés nélkül.” – írja Mallery

A hosszúsági fokok tökéletesen pontosak s ezt mi magunk is csak 200 éve tudjuk kiszámítani. Kik készíthették az eredeti térképeket?

Däniken úgy véli egy földön kívüli civilizáció küldöttei. Létezik azonban egy másik elmélet is, nevezetesen, hogy tízezer évvel ezelőtt már volt egy fejlett földi civilizáció, amelynek legendák őrzik a nyomait csaknem minden kontinensen, s ez a civilizáció aztán egy kataklizma során elpusztult.

forrás: legendavadasz