Egy NASA-mérnök Ezékiel űrhajójáról



J. F. Blumrich, a NASA egyik főmérnöke fiával beszélt telefonon, és a fiú nagyon dicsérte Däniken egyik könyvét, Az Istenek szekereit. Blumrich kölcsönkérte a könyvet, hogy jót nevessen rajta, de ahogy kézbe vette Dänikent és a Bibliát, ajkára fagyott a mosoly.


Blumrich számításokkal igazolja annak az „űrhajónak” a technikai helyességét és valódiságát, amelyet Ezékiel próféta ír le saját korának szókincsével és eszközeivel. Ezékiel több mint húsz éven át „találkozott űrhajókkal”, így abban a szerencsés helyzetben volt, hogy ismételten észlelhette és leírhatta ezeket az UFO-kat. Ezékiel könyvét egy űrhajó leszállása utolsó fázisának leírásával kezdi, miután Föld körüli pályára tért. Ezután leírja az űrhajó főbb részeit, beszél az űrhajó parancsnokairól, hallja beszédüket, leírja mozgásukat, sőt két repülésben is részt vesz…
„Ezékiel jelentése világos megértésének kulcsa abban a nagyon gondos elemzésben rejlik, amellyel leírásának megfelelően tanulmányozzuk az űrhajó alkatrészeit és működését, mégpedig az űrhajózás mai ismerete és a rakétatechnika fényében.” 

„A nyert eredmények egy olyan űrhajót mutatnak nekünk, amely kétségkívül nemcsak hogy technikailag kivitelezhető, hanem ténylegesen nagyon jól meg van tervezve arra, hogy megfelelőképpen működjék. Meglepődve fedezünk fel egy olyan technológiát, amely semmiképpen sem fantasztikus, hanem még legszélsőségesebb megjelenésében is majdnem mai lehetőségeinkhez áll közel, és amely ezért csak kismértékben haladja túl technikánk jelenlegi állapotát. Mi több, az elemzés eredményei olyan űrhajóra mutatnak, amely egy Föld körül keringő anyaűrhajóval együttműködve repült. Ami mindebből fantasztikus marad, az az, hogy egy ilyen űrhajó kézzelfogható valóság volt több mint 2500 évvel ezelőtt!”

Blumrich hangsúlyozza, hogy Ezékiel írásának technikai értelmezése csak 1964 decembere óta vált lehetségessé, ekkor jelent meg ugyanis Roger A. Andersonnak, a NASA egyik kutatóközpontja főmérnökének cikke a szerkezeti technológiáról, amelyben leírta annak az űrhajónak a formáját, amelynek modelljét úgy fejlesztette ki, hogy alkalmassá vált a bolygók légkörébe való belépésre.
Blumrich könyvének 2. fejezete felteszi a kérdést: Ki volt Ezékiel? Mivel ez a kérdés lényeges további mondandója megértése szempontjából, idézzük e rövid fejezetet.

„Mivel Ezékiel állításait fogjuk elemezni és értelmezni, saját személye is messze kiható következtetések forrása lesz. Kívánatos, hogy minél többet megtudjunk annak a személyiségnek a jellegéről, lényegéről és műveltségi szintjéről, aki ezek mögött a jelentések mögött áll. (…) Saját szövegéből egyenes tájékoztatást lehet kapni: a könyv az i. e. 593. vagy 592. évben kezdődik. Kb. öt évvel korábban, 597-ben Ezékielt Babilonba deportálták több zsidóval együtt Nabukodonozor király parancsára. Tel-Abib közösségében élt Chaldeában, a Chebar folyó partján (amely voltaképp csatorna volt csak). Ezékiel pap volt. Hogy nős ember volt, onnan tudjuk, hogy felesége halálát említi, négy és fél évvel jövendöléseinek elkezdése után. Apja neve Búzi volt. További következtetéseket – célkitűzésünk szempontjából még lényegesebbeket is – lehet levonni közvetett módon korának általános politikai helyzetéből és írásainak bizonyos passzusaiból. Az a tény például, hogy Ezékiel a deportáltak között volt, arra utal, hogy családja rendelkezett bizonyos társadalmi súllyal, mert az 597. év deportálásai a népesség legbefolyásosabb rétegét érintették.

Továbbá Tel-Abib közel volt Babilonhoz, attól délre. Igazolható tehát a feltételezés, hogy Ezékiel látta a nagy tornyot, vagy legalábbis hallott pontos leírásokat erről az építményről. Az is nagyon valószínű, hogy legalábbis hallott leírásokat a város híres óriási kapujáról, valamint a hozzá vezető széles triumfus-útról is. Ezékiel ismerte az ország népét, és kétségkívül látott elég páncélba öltözött katonát és ló vontatta harci szekeret.

Valószínűleg körülbelül harmincéves volt. Éppen ezért elérhette kb. az ötvenedik életévét arra az időre, amikor utolsó próféciáját feljegyezte könyvében. Jeruzsálemben nevelkedett, és száműzetésének eredményeként két nagyon is jelentős kultúrával ismerkedett meg. Mi több, az írások kimutatják, hogy nagyon ismerte a Közel-Kelet egészének kulturális és kereskedelmi viszonyait, beleértve Egyiptomot is. Jelentéseiben semmi primitív vagy szimplifikáló jellegű vonás nincsen.

Ennek a tájékoztatásnak végeredményeként egy meglehetős tapasztalattal rendelkező embert ismerünk meg, aki mint egy felsőbb osztályba tartozó zsidó család tagja, a jó neveltetés előnyeit élvezhette.

Nem ismeretes, mikor és hol halt meg Ezékiel, azt sem tudjuk, hol temették el. Feltételezett, de nem bizonyított sírhelye Al-Kifl mellett van, ez a helység alig huszonöt mérföldre délre van Babilontól …”

Idézzük fel Ezékiel próféta első könyvét a Bibliából


1. És lőn a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.
2. A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének).
3. Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze.
4. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.
5. És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala.
6. És mindeniknek négy orcája vala, és négy szárnya mindenikőjüknek.
7. És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított érc színe.8. Továbbá emberi kezek valónak szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orcái és szárnyai.
9. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy vala.
10. És orcájok formája vala emberi orca, továbbá oroszlánorca mind a négynek jobb felől, és bikaorca mind a négynek bal felől, és sasorca mind a négynek hátul.
11. És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket.
12. És mindenik az ő orcája irányában megy vala, ahová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.
13. És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki.
14. És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás cikázása.
15. És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájok felől.
16. A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.
17. Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban.
18. És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel körös-körül mind a négynél.
19. És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is.
20. Ahová a lélek vala menendő, mennek vala, ahová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
21. Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
22. És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.
23. És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala amonnan az ő testöket.
24. És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.
25. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, amely vala fejök felett, és ők megállván leeresztik vala szárnyaikat.
26. És a mennyezeten felül, amely fejők felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül.
27. És látám izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte.
28. Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség körös-körül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát.
Mit is beszél el Ezékiel Blumrich szerint?

Az első találkozást ugyanolyan erővel beszéli el az olvasó számára, ahogyan saját magára hatott az esemény. A rakétamotor dübörgése, amelyet akkor kapcsolhattak be, szétrobbantja a csendet, Ezékiel felnéz. A motor lángjai egy fehér felhő közepéből csapnak ki. Vakító fény és hatalmas robaj jön felé. Úgy látszik, meghasad az ég. A felhőn át négy hosszúkás tárgyat lát, amelyek fölött valami bizonytalan alakú dolog mozog. Alul Ezékiel egyenes lábakat és kerek talpakat észlel. Egy pillanatig Ezékiel úgy látja, emberek ezek az alakok. De aztán a felhők szétoszlanak, a rakéta süvöltő lángja eltűnik – azoknak az alakoknak pedig mozgó szárnyaik vannak. A szárnyak mellett karok függenek a test mellett, fölöttük Ezékiel arcokra emlékeztető alakokat és árnyakat különböztet meg.
Az emberi formákkal való azonosság nem teljes, de igen közeli, és bármit lát is Ezékiel, ezek élőlények, amelyek már egészen közel hozzá, a föld felé közelednek.
„Sosem szabad elfelejtenünk, hogy Ezékiel nem értelmezi azt, amit lát, mert nem tudja értelmezni. Amit legjobb tudása szerint valóban leír, az az optikai és akusztikai benyomás, és miközben ezt teszi, olyan eszközöket használ, amelyek e jelenség leírásakor hozzáférhetők számára.”

Blumrich megpróbálja rajzokban és számításokban rekonstruálni, milyen űrhajót is látott Ezékiel.


Az űrhajó Föld felé vezető útját az anyahajótól való elszakadással kezdhette meg, valószínűleg kb. 220 tengeri mérföld magasságban. A repülés során az atmoszférán át a levegő
ellenállás addig csökkentette az űrhajó sebességét, míg alacsony magasságban a rakétamotor rövid begyújtása annyira lecsökkentette az űrhajó sebességét, hogy helikoptereit használhatta a leszállás hátralevő részének végrehajtására. A repülésnek – Blumrich szerint – ezt az utolsó fázisát, a rakéta rövid begyújtásával együtt, látta és írta le Ezékiel próféta. Később azt látja, hogy az űrhajó néhány lábnyira a föld felett lebeg, és megfelelő leszállási körzetet keres. Az irányítórakéták rövid fellobbanásai sorozatban történnek rneg, ezeket Ezékiel szabálytalannak látja, számára úgy tűnnek, mint az űrben csapkodó villámok az élőlények között. Ez a lenyűgöző külsejű lényektől figyelmét a köztük levő térre vonja, s most meglátja a reaktor hűtőterét, amely vörösen parázslik.

Az űrhajó leszállt.

Előbukkantak a kerekek, amelyek repülés közben a helikopteregységek alsó részében helyezkedtek el. A kerek talpú, egyenes lábak már nem érintik a talajt. A világos zöldeskék kerekek mozgása megzavarja Ezékielt. Ezékiel csak olyan járműveket ismer, amelyeket húznak vagy vonnak – mit sem tudhat kerékmeghajtásról. Olyan kerekeket sem ismer, amelyeknek peremét – a „szemeket” – úgy tervezik, hogy nagyobb tapadást biztosítson. Csak most, hogy a gép megáll, veti fel Ezékiel a szemét, s meglátja az élőlények szárnyai felett a hatalmas kupolát. A szárnyak most megállnak, és a zúgás is elcsendesedik. A fény és színek kavargásában középen megpillant egy trónuson ülő embert. Blumrich szerint itt az átlátszó parancsnoki fülkét látja Ezékiel. Ekkor hallja meg a parancsnok hangját …
Ezékiel könyvének még milyen részleteire alapozza Blumrich fantázia gazdag eszmefuttatását?
2.9. És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (tekercse) vala.
2.10. És kiterjeszté azt előttem …
3.12. És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: …
3.13. És amaz állatok szárnyainak zúgását, amelyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását és nagy dörgés szavát.
3.14. És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze rajtam pedig erős vala.
3.15. És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, akik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, ők is ott ülvén; és ott ülék hét nap némán ő közöttök.
3.22. És lőn az Úrnak keze ott rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled.
3.23. Fölkelék azért és kimenék a völgybe, és ímé ott áll vala az Úrnak dicsősége, hasonlatos ahhoz a dicsőséghez, amelyet a Kébár folyó mellett láttam, és orcámra esém.
3.24. És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.
8.1. És lőn a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján: én ülök vala házamban, és Júda vénei ülnek vala előttem, és esék reám ott az Úr Istennek keze.
8.2. És látám, és ímé vala mintegy tűznek formája, derekának alakjától fogva lefelé tűz vala, és derekától fogva fölfelé vala mint a fényesség, mint az izzó érc.
8.3. És kinyújta egy kézformát, és megragada engem fejem üstökénél fogva, és fölemelve vitt engem a lélek a föld és az ég között, és bevive engem Jeruzsálembe isteni látásokban a belső kapu bejáratához, amely északra néz, ahol vala helye a bosszúság bálványának, amely bosszúságra ingerel vala.
8.4. És ímé ott vala Izráel Istenének dicsősége, a látás szerint, amelyet láttam a völgyben.
Blumrich szerint, bár Ezékiel érthetően izgatott volt az első találkozás alkalmával, mégis objektív módon meg tudta figyelni az eseményeket. Most azonban a sokk erőt vesz rajta, nem emlékszik a repülésre, amely csak rövid ideig tart, s amely az első találkozást lezárja. Visszatér közösségéhez, s egy teljes hétbe telik, míg magához tér.

Az a nagy figyelem, amelyet Ezékiel az űrhajó külsejének szentelt az első találkozás alatt, most már nem ismétlődik meg. A harmadik találkozás után csak a kerekekkel foglalkozik újra részletesebben. De minden alkalommal elismétli: az újonnan megpillantott űrhajó azonos volt a korábbi találkozásokéval.

A harmadik találkozás alkalmával a parancsnok Ezékielt felveszi gépére, és leszáll vele a templom belső udvarában. A leszállás után összehívja a legénységet. Hét ember jön ki egy kapun, és felsorakoznak a parancsnok előtt. Megkapják a parancsot, és távoznak. A parancsnok most Ezékiellel együtt a templom udvarán áll, az egyik ember visszatér, és katona módjára jelentést tesz: „Megtettem, amint parancsoltad.” Ez az ember különbözik a többitől, mert ruhája mintha vászonból volna, de hamarosan kiderül, hogy védőöltözetről van szó. Valamennyien olyan felszerelést hordanak, amely ismeretlen Ezékiel számára. De egyikük sem különbözik lényegesen testalkatában vagy mozdulataiban azoktól az emberektől, akiket Ezékiel ismert.

A cselekmény most az űrhajó körül játszódik, amelyen valamilyen munkálatokat végeznek – talán ezért is kellett leszállania a hajónak. A parancsnok, aki a templomépület bejáratánál áll, megparancsolja az egyik embernek, menjen az űrhajóhoz, és foglaljon el állást az egyik helikopteregység mellett. Az űrhajó izzó hűtőberendezése igen közel van, ezért szükséges a védőruha.

Blumrich a fentiekhez hasonló módszerrel igyekszik Ezékiel jövendöléseiből kihámozni a tényszerű technikai információt, s nem is kísérli meg, hogy a vallásos mondanivaló vagy a profetikus üzenet szempontjából közelítse meg a kérdést.

Blumrich igyekszik rekonstruálni az „idegenek” által használt űrhajót: megrajzolja a főtestet, a testet fenntartó négy helikoptert és a legénység számára tervezett fülkét, amely a főtest felső részén helyezkedik el. Blumrich ezt az űrhajótestet nemcsak elképzelhetőnek, hanem aerodinamikai szempontból igen ötletesnek is találja, amely fel- és leszálláskor egyaránt tevékenyen közrejátszik a jó navigálhatóságban. A négy helikopter egymástól maximális távolságban helyezkedhet el, a propellereket a főtestbe lehet zárni, amely a helikopterek között van. Ez a megoldás csökkenti a hajó teljes magasságát, a teljes súlypont a lehető legalacsonyabban helyezkedik el, amely kitűnő repülési stabilitást és leszállási tulajdonságokat biztosít.

Az atomreaktor a hajó legalján helyezkedik el – mivel a jelenlegi földi technika még nem volt képes atommeghajtású űrhajó építésére, ezért nem tudták az optimális tulajdonságokkal rendelkező formát sem kialakítani. A hajó legnagyobb részét a hajtóanyag tartálya foglalja el. Ugyancsak a főtestben foglal helyet a központi erőmű, amely valószínűleg a reaktor termikus energiáját alakítja át elektromos, illetve mechanikus energiává. Blumrich leírja az elképzelt helikopteregységek működését, az irányítórakétákat, a kettő vagy négy mechanikus kart, amelybe esetleg televíziós kamerákat is beépítettek. Leírja a teleszkópszerű leszállólábakat és a minden irányba szabadon gördülő kerekeket, amelyek tervezésében Blumrich is részt vett.

A henger alakú parancsnoki fülke lekapcsolható az űrhajóról, és önálló navigációra is képes, tehát ugyanoda visszatérhet, közvetlen és távirányítással egyaránt. Az ilyen repülésekre az energiát hideggáz-rakéták szolgáltatják. A parancsnok maga is elhagyhatja az irányítófülkét, és közvetlen repülésre is képes, valószínűleg kis tolóerővel működő rakéta segítségével. (Ez már ma is lehetséges.)
A továbbiakban Blumrich vázolja ennek az űrhajónak valószínű Föld körüli pályáját, leszállási manővereit és a földi helyváltoztatás helikopteres végrehajtását. Könyvének gerincét a bibliai szöveg és az űrtechnika összehasonlítása adja, s itt a Biblia szövegkritikai elemzésébe is bocsátkozik a szerző. E kommentárok felhasználására – mint írja – elsősorban azért van szükség, mert Ezékiel amúgy is sokszor homályos kifejezéseit a Biblia fordítói különböző nyelveken rnás-más módon adják vissza. Blumrich kimentő módszerének bemutatására elégedjünk meg egy részlet felidézésével. (Ezékiel 9. könyv, 1., 2.)
„És kiálts füleimbe nagy felszóval, mondván: Hozzátok el a városra a meglátogatásokat, kinek-kinek a kezében legyen vesztő eszköze. És ímé hat férfi jő vala a felső kapu útjáról, amely északra néz vala, mindeniknek kezében zúzó eszköze …”

Elgondolkodtató különbségek ezek kétségtelenül, hiszen Ezékiel vagy az általános „fegyver” szót használhatta volna, vagy hagyományos fegyver esetében megelégedhetett volna valamilyen ismert szúró- vagy vágószerszám megjelölésével. A különböző nyelvek fordításaiban is „gyilkos fegyver”, „ártó fegyver”, „mészárló fegyver”, „megsemmisítő fegyver”, „romboló szerszám” és „romboló fegyver” értelmű kifejezésekkel találkozunk.

Megjegyzendő még, hogy Blumrich szerint a hat férfi kíséretében lévő, fehér ruhás férfi, akinek derekán Ezékiel íróeszközt látott, voltaképp ehelyett valamilyen kommunikációs eszközt, rádiót vagy talán radarkészüléket viselt.

Ha az elfogulatlan olvasó elolvassa Ezékiel bibliai könyveit, s megpróbál elvonatkoztatni Blumrichhoz hasonlóan a bibliai-mózesi utalásoktól, valóban feltűnők lehetnek Ezékiel egyes technikai jellegű utalásainak makacs visszatérései és meglepő értelmezési lehetőségei is. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt a gyanúnkat, hogy – tekintettel a Biblia képes beszédének jellegzetességeire – hasonló okfejtéssel alkalmasint János jelenéseit is lehetne fantasztikus tényszerűséggel magyarázni, esetleg feltételezve, hogy Földön kívüli hatalmasságok Jánost „időutazásra” ragadták el. De mindezt már a túlfűtött fantázia feltételezéseinek területére kell utalnunk.

Az a kérdés, hogy e látogatásoknak mi lehetett a céljuk, milyen feladatot teljesítettek, természetes és törvényszerű. Ahhoz, hogy megkíséreljünk választ adni, felhasználunk minden eddig összegyűlt információt, minden olyan jelzést, amely segítségünkre lehet némi fényt deríteni e találkozások hátterére. E találkozásokat itt a „küldetés” általános megjelölésével illetjük.


A dolgok természetével jár, hogy miközben így teszünk, elhagyjuk a bizonyítékok birodalmát. Fel akarunk villantani néhányat azok közül a lehetőségek közül, amelyekre eddigi tudásunk elvezetett, s ugyanakkor vázlatosan körvonalazzuk, hol szükséges helyesbítés, tagadás vagy megerősítés.

Mivel mi – értjük ezen az emberiséget – ma viszonylag közel állunk hasonló helyzethez, egyfelől fennáll annak a veszélye, hogy saját nézeteink befolyásolnak bennünket, másrészt azonban haladásunk a lényeges problémák megismerésében nagyobb megértést tesz lehetővé. Amennyire lehetséges, kiküszöbölnénk a szubjektív hatásokat, először tehát meghatározzuk azokat az utalási pontokat, amelyekkel kapcsolatban és amelyekre támaszkodva az eddigi kutatásokat elvégeztük. Ezt követőleg olyan kérdéseket fogunk megvitatni, amelyeket vagy az eddigiekből, vagy jelenlegi tudásunkból vezetünk le. E két utóbbi pontot mint közvetett utalási pontot írhatjuk le. Ezeknek a jelzéseknek együttes szemlélete arra képesít majd bennünket, hogy bizonyos következtetéseket levonjunk.

A négy közvetlen pont közül a legszembetűnőbb az a világosan békés módszer, amellyel a látogatók érintkezésbe léptek az emberekkel. Sehol sem vehető észre velük kapcsolatban az ellenségesség vagy felelőtlen magatartás legkisebb jele sem. Ellenkezőleg, az első két találkozás elején – vagyis a legelső érintkezéskor – látjuk, a parancsnok milyen gondosságot tanúsít Ezékiellel kapcsolatban. A negyedik találkozás alkalmával a békés szándékot világosan hangsúlyozza az a tény, hogy a kirándulás célja tájékoztató és ismeretterjesztő. Ezt ezen a kiránduláson éppen Ezékiel útitársának szavaiból tudjuk meg:
„40 : 4. És szóla nékem az a férfiú: Embernek fia ! Láss szemeiddel és füleiddel hallj, és figyelmetes légy mindarra, amit mutatok néked; mert hogy ezeket megmutassam néked, azért hozattál ide: hirdesd mindazokat, amiket látsz, Izráel házának.”.
Sem kényszerítés, sem erőszak nem érződik ebből a beszédből, csak sürgős figyelmeztetés és egy feladat körvonalazása. (…)

A következő utalási pontot legjobban az „elővigyázatosság” szó használatával lehet kifelezni. Ezt az elővigyázatosságot tükrözi többszörösen az űrhajó alapvető felépítése. Látjuk ezt például a helikopterek alkalmazásában és elrendezésében is. Ezek nemcsak korlátlan földi repülést tesznek lehetővé, hanem a körpályáról való letérés után, leszálláskor is használhatók. Ez a parancsnok számára azt is lehetővé teszi, hogy tetszés szerinti leszállóhelyet válasszon ki, olyan helyeket is beleértve, amelyek távol esnek attól a ponttól, amelytől az anyahajóról a Föld felé igyekezett.

Továbbá a tűzveszélyt, ami rakétával való leszálláskor fenyegethet füves vagy bokros talajon, itt teljesen kiküszöbölték a helikopterek alkalmazásával. Itt ismét a már tárgyalt békés szándékok témájához érkezünk. A rakétamotorral történő leszállás – amely persze lehetséges volt – kárt okozhatott volna növényekben, állatokban, sőt embereket is megsebesíthetett vagy megölhetett volna. Egy olyan űrhajót, amely éppen felszállásra készül a Földről, hogy körpályára térjen, valószínűleg nézők vesznek körül, akik komolyan megsérülhetnének, ha rakétamotorokat használnának. Csupán néhány ilyen incidens elég lenne ahhoz, hogy az emberek kezdeti bámulatát ellenségességre változtassa. Egy ilyenfajta reakció nagyon nemkívánatos olyan program békés végrehajtása esetén, amellyel együtt jár az emberekkel való kapcsolatfelvétel, s ezért minden ilyesmit el kell kerülni. Helikopterek használata kitűnő megoldást jelent erre a problémára.

Két másik technikai megoldás is támogatja ezt az óvatossági szempontot. Az egyik ilyen megoldás a kerekeké, amelyeknek egyik előnye az volt, hogy az űrhajót pontosan be tudják állítani távközlési célzattal. Másrészt ez az elrendezés lehetővé tette, hogy a helikoptereket katapultálják. Az ilyen módon radikálisan csökkentett űrhajósúly meghatározó tényező lehetett szükséghelyzetben.

További közvetlen viszonyítási pontot ad az a tény, hogy a harmadik találkozás során földi legénység is jelen volt. Ez olyan akcióra enged következtetni, amely túlmutat az Ezékiellel való egyszerű találkozásokon. Ezékiel ennek következtében elveszíti központi helyzetét a küldetésben (anélkül hogy számunkra elveszítené), s olyan benyomásunk támad, hogy egy nagyobb szabású vállalkozásról volt szó.
Végül az emberek, kapcsolatuk a parancsnokkal és egy vezető jelenléte a negyedik találkozás során világos jelzést adnak arra nézve, hogy szervezettel állunk szemben. Ilyen következtetésre már abból a – most megalapozott – feltevésből is eljuthattunk, hogy nagyobb szabású tervről volt szó. De mindehhez hozzávehetjük a határozott alárendeltségi viszonyt a földi legénység és a parancsnok között s a rangkülönbséget a parancsnok és az idegenvezető között. Így tehát rangkülönbségeket vehetünk észre, és az ilyen különbségek minden szervezetre jellemzőek.

Valamennyi közvetlen jelzés a már röviden érintett gazdaságossági szempontra épül. Űrutazási tapasztalataink csecsemőkorából tudjuk, hogy nagyon nagy anyagi erőforrásokra van szükség még akkor is, ha a nagyhatalmak részt vesznek ebben a tevékenységben. Ha el akarjuk kerülni a kitérőt a science-fiction területére, azt is fel kell tételeznünk, hogy még a legfejlettebb civilizációknak is gondoskodniuk kell konstrukcióik és terveik anyagi megalapozásáról. Az összköltség kísértete ott lebeg a vállalkozások mögött, amelyeket vissza lehet vezetni az egyszerű kérdésre: „Miért akarunk odamenni, és mit akarunk csinálni ott?” Még egy olyan társadalomban is, ahol az ilyen teljesítmények esetében az alapvető kötelezettség magától értetődik, ezt a kérdést fel kell tenni és meg kell válaszolni. Ezt nem politikai, hanem technikai és gazdasági értelemben értem, mert a felelet határozza meg a feladatokat, a terveket és a pénzügyi elképzeléseket.

Mielőtt ezekről az általános meggondolásokról áttérnénk fő témánkra, fel kell hívnunk a figyelmet egy olyan vonásra, amely minden utazásban közös, akár hétvégi kirándulás, akár űrutazás legyen az: az utazás és létfenntartás egy adott költségszintjén az utazás költségei az út végpontján kevés kihatással vannak a teljes elköltött összegre. Például egy űrhajós akár öt, akár ötven mérföldet tesz meg a Holdon, ez elhanyagolható különbséget jelent a Föld-Hold-Föld körutazás teljes költségéhez képest. A tudás figyelemre méltó tágulása és elmélyülése aránytalan az igen kis mértékben megnövekedett költségekhez képest. Itt hangsúlyozzuk a „tudás” szót, mert hogy ennél a példánál maradjunk, abszurditás lenne kiszámítanunk a költséget az összegyűjtött kőzet kilóira átszámolva. Ezeknek a holdbeli kőzeteknek csak abból a szempontból van jelentőségük, hogy milyen tudást és információt közvetítenek felénk. És a tudás az, ami számít, nem a kőzetek mennyisége. Amennyiben egyáltalán lehetséges a tevékenység kiterjesztése az utazás végpontján, elért eredményei – amelyek hozzájárulnak a fennálló intellektuális és eszmei kötelezettségekhez – parancsolóakká válnak még gazdasági szempontból is.

Ha most ezeket a meggondolásokat Ezékiel találkozásaira alkalmazzuk, elsősorban arra a kikerülhetetlen következtetésre jutunk, hogy semmi esetre sem lehetett ez a látogatóknak az egyedüli célpontja. Később kifejtendő okok miatt valószínű, hogy nem is a legfontosabb célpontjuk volt. Ezékiel maga is nagyon kifejezetten támogatja ezt a szempontot a harmadik találkozás végén azzal, hogy leírja ugyanannak az űrhajónak a távozását, amelyen érkezett. Ez nélküle távozik, és nyilvánvaló, hogy más feladatokat kell végrehajtania. Ezékielt egy másik űrhajó viszi haza, amelyet csak azért hívtak, mert az elsőn kritikus műveleteket hajtottak végre. Annak a második űrhajának a parancsnoka tehát másutt volt elfoglalva, és feladatai így alapvetően függetlenek voltak Ezékieltől.

E különféle jelzésektől és utalásoktól eltekintve azt olvassuk, hogy a parancsnok beszél Ezékielhez, repülésre viszi magával, épületeket mutat neki. Hogyan köthetjük össze mindezeket az egyedi megfigyeléseket, és végeredményként milyen képet kaphatunk?

A látogatók bizonyított békés szándékával kezdjük, és ezt a tényt azzal a jól megalapozott feltevéssel kapcsoljuk össze, hogy ennek a vállalkozásnak a célja túlmegy az Ezékiellel történt rövid kapcsolatok létesítésén, tehát nem kizárólag vele függ össze. Más szóval egy békés tervet látunk, amely egy geográfiai értelemben egyelőre körülhatárolatlan területre és bizonytalan időre szól. Mivel nem tudunk arról, ilyen vállalkozás gyakorolt-e valamilyen hatást az emberiség történelmére – ez olyan téma, amelyre még visszatérünk -, arra a természetes következtetésre jutunk, hogy felderítő vállalkozással állunk szemben. Minden tájékoztatás, amelyet Ezékiel jelentéséből kapunk, bizonyosan arra a tényre utal, hogy ezek a látogatók már egészen jól ismerték a Földet és annak lakóit. Fölösleges erőfeszítés lenne, ha megpróbálnánk kikövetkeztetni Ezékiel tájékoztatásából, mennyi ideje lehettek már itt azelőtt. Mindössze a valószínűség kínálja azt a feltételezést, hogy a találkozások sem a küldetés elején, sem a végén nem játszódtak le, hanem „valamikor” a terv folyamán.

Ha kiküszöböljük azt a lehetőséget, hogy a látogatások térben és időben korlátozottak voltak, fel kell tételeznünk egy nagyobb programot, amely valószínűleg több látogatásból állt, amelyeket a Földre tettek. Azok az események tehát, amelyeket Ezékiel leír, csupán epizódok. Lehetetlen persze az itteni anyagból arra következtetnünk, mi lehetett a program feladata és célja. De e tekintetben lehet némi elképzelésünk saját helyzetünk és tudásunk alapján. Például kezdeti ösztönzésként feltételezhetjük, hogy általános formában érdeklődnek a Föld mint bolygó iránt, s ezen túl mint egy olyan bolygó iránt, amely esetleg lakható. Ilyen esetben a földrajzi és létformák utáni kutatásoknak elsőbbségük lenne.

Mivel azonban az első látogatás már bebizonyíthatta, hogy a Föld lakott bolygó, valószínűleg kiterjesztették a kutatásokat, beleértve az emberi lények tanulmányozását. Hogy e kezdeti lépés után az itt tárgyalt találkozásokig néhány év vagy sok ezer év telt-e el, arra nézve nem tudunk semmit sem mondani.

Mindezen kutatások tekintetében annak a vidéknek a földrajzi elhelyezkedése, ahol Ezékiel élt, rendkívül jelentős. Ez a hely az a viszonylag keskeny földszoros, amely Eurázsia és Afrika két hatalmas földrészét köti össze. Ez a hely, melyet világosan körülhatárol a Földközi-tenger, a Vörös-tenger és a Perzsa-öböl, rendkívül szembeötlő, ezért könnyű megtalálni és leírni. Így ez ideális az űrből való érkezésre és a Föld felkutatásának kiindulópontjaként. Végül rendelkezik még egy sajátossággal, ami ugyan nem lehet döntő tényező műveleti bázisként való kiválasztásában, de mégis kedvező, mert itt közelebbről lehet tanulmányozni a Földet és lakóit: Európát, Ázsiát és Afrikát könnyen el lehet érni légi úton erről a pontról anélkül, hogy nagy víztömegek fölött kellene átrepülni. Kína partvonaláig a repülés távolsága körülbelül akkora, mint Dél-Afrika csücskéig. Ez a terület tehát majdnem pontosan a közepén van annak a területnek legtávolabbi pontjai között, amelyet fel akartak kutatni. Európa legtávolabbi pontjaiig ez a távolság rövidebb. Ezért sok érv szól amellett a földdarab mellett, amely a Földközi-tenger és a Perzsa-öböl között helyezkedik el. Bolygónk egészét tekintve csupán még egy terület rendelkezik hasonlóan kiemelkedő előnyökkel: a közép-amerikai földnyelv Észak- és Dél-Amerika között.

Földünk általános felkutatása és feltérképezése azonban semmilyen jelentőséggel nem bír azokkal a kérdésekkel összefüggésben, amelyeket most tanulmányozunk. De hogy rámutassunk, ezek összeférnek a küldetés más céljaival, a számba jöhető repülések technikai szempontjainak rövid tárgyalása helyénvaló lehet. A globális megfigyelésre a legegyszerűbb módszer a poláris körpálya, vagyis körpálya az Északi- és a Déli sark fölött. Képzeljük el ezt a körpályát, mint egy olyan kört, amely keresztezi vagy csaknem keresztezi a Föld képzeletbeli tengelyét a két sark fölött, bizonyos távolságra a Föld felszínétől. Mivel a Föld elfordul e körpálya alatt, az űrhajó utasai a Föld valamennyi tájékát megfigyelhetik, felmérhetik és dokumentálhatják a rendelkezésükre álló eszközökkel. Hozzá még ez azt is jelenti, hogy a földgolyó bármely pontján le lehet szállni, függetlenül földrajzi hosszúságától és szélességétől. Amint követi sarki orbitális pályáját, az űrhajó délről északra halad a Föld egyik oldalán, és miközben folytatja körözését, északról délre száll a másik oldalon. Az anyahajóról a Földre szálló űrhajó pályája ugyanezt az irányt követi, és ezzel kapcsolatban felidézzük Ezékiel megállapítását az első találkozás elejéről:

„1 : 4. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki …”

A poláris orbitális pálya különösen kedvező a Föld megfigyelésére és feltérképezésére, és lehetővé teszi a leszállást is a Föld bármely pontján. De megvan a hátránya a Földről az anyahajóra való visszatérés szempontjából. Ezt a hátrányt legjobban úgy szemléltethetjük, ha példának egy egyenlítői vagy az egyenlítőhöz közeli felszállást veszünk. Egy, az egyenlítőn elhelyezkedő pont körülbelül 1040 mérföld óránkénti sebességgel halad a Föld tengelye körül. Ez a sebesség először fokozatosan, majd a szélességi fokok növekedésével gyorsabban csökken, mégis jelentős részét képezi annak a sebességnek, amelyre az űrhajónak szüksége van, hogy körpályára álljon. Mármost ha a körpálya a sarkok fölött vezet el, ez a kezdősebesség természetesen nem hat, ezt a motor hosszabb begyújtásával kell ellensúlyozni, ami nagyobb hajtóanyag-fogyasztást jelent. (…)

Nem áll módunkban felbecsülni sem annak a műveletnek a teljes kiterjedését, amely az Ezékiellel való találkozásokhoz vezetett. De van információnk legalsó határairól, vagyis a számunkra ismeretes minimális erőfeszítésről. A közben eltelt időből tudjuk, hogy húsz év telt el Ezékiel első és utolsó találkozása között.

A művelet rendelkezésére állott legalább két űrhajó, ha feltételezzük, hogy Ezékiel mind a négy találkozása során ugyanazt az űrhaját látta, és csak egy további jármű volt jelen a harmadik találkozáskor. Ha ez a feltételezés téves lenne, akkor összesen öt űrhajót látott. Mindenesetre valamennyi űrhajó ugyanolyan típusú volt. A felszerelést illetően négy különböző típust említ Ezékiel: a hat férfié és az „írószerszám” a harmadik találkozáskor, a hosszú mérőpálca és a kenderkötél, amit a negyedik találkozáskor kezelt egy férfi. Az öltözetet illetően Ezékiel megemlíti a fényes fémruhát, amit a parancsnok és a vezető viselt (negyedik találkozás), valamint az egyik ember védőruháját a harmadik találkozás során.

Végül a személyzet eloszlása: az űrhajó parancsnoka – és nem tudjuk, valójában ugyanaz az ember volt-e a parancsnok minden alkalommal -, a hat főből álló földi legénység és a védőruhás ember; az ismeretlen, aki Ezékielt ahhoz az űrhajóhoz vitte, amely a keleti kapuhoz repült a harmadik találkozás végén (valószínűleg a másik űrhajó parancsnoka), és végül a vezető, aki a templom-komplexusban kalauzolta a negyedik találkozás során. Ha feltesszük, hogy a parancsnok mind a négy találkozáskor ugyanaz a személy volt, akkor összesen tíz különböző „emberrel” van dolgunk.

Ezeket a rendelkezésre álló erőforrásokat a találkozások jól magyarázzák és igazolják. Megfelel a feladatnak, és semmiképpen sem aránytalan velük. Ennek a listának a legszembetűnőbb eleme az, hogy különböző „emberek” jelennek meg, mint amilyenek a földi legénység és a parancsnok. Most ezeket vizsgáljuk meg részletesebben.

A földi legénység hét tagja – leírásuknak megfelelően – helyi feladat elvégzésére volt hivatott, s ezért helyben állomásozott. Egy ilyen feladat természete világosabbá válik, ha ezeket az embereket úgy tekintjük, mint egy általánosabb szervezet részeit. Mivel feltételezzük, hogy ezt a szervezetet kutatási feladatok ellátására hozták létre, ez a helyi csoport a megfigyelőállomás feladatát látja el, azzal a céllal, hogy információkat gyűjtsön össze, és továbbítsa azokat. A befutó információk az időjárástól a vallásig váltakozhatnak, de hasztalan lenne találgatnunk, mi után kutattak valójában.

Ilyen megfigyelők csoportjai valószínűleg különböző fontos helyeken állomásoznak, hacsak el nem fogadjuk azt a ritka véletlenszerűséget, hogy Ezékielnek sikerült éppen az egyetlen ilyen megfigyelőállomásba botlania.

A parancsnok feladata lényegesen különbözik a földi legénységétől. Ezt a legénységet egy bizonyos helyen állomásoztatják, hogy egy olyan feladatot hajtsanak végre, amelyet úgy jelöltünk meg, mint a kutatás és az adatgyűjtés feladatát. A parancsnok azonban nem volt helyhez kötve. Amint ezt a harmadik találkozásból tudjuk, magasabb rangú volt, mint a földi legénység. Ezékiellel való érintkezése során sohasem ő az, aki tájékoztatást akar kapni, hanem olyasvalaki, akinek valami közlendője van. Ez utóbbi pont lényegesen megkülönbözteti őt a földi legénységtől.

A felszerelés különbsége talán ezt az alapvető feladatbeli különbséget fejezi ki. Amint láttuk, a parancsnok olyan öltözéket viselt, amely megvédte a szélsőséges melegtől, a földi legénység viszont a kor emberének megfelelő módon volt öltözve. Így tehát annak a vidéknek az éghajlata túl forró volt a parancsnok számára, míg a hét ember számára elviselhető volt. Mivel feltételezzük, hogy a parancsnok és a legénység egyaránt azonos éghajlatról érkezett, a fenti megállapítás, úgy látszik, ellentmondást tartalmaz.

Ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölését a parancsnokkal kezdjük. A hőség ellen védőruhát visel, s ezért nyilvánvalóan olyan éghajlatról érkezik, ahol a hőmérséklet jóval alacsonyabb, mint a tárgyalt területé. A legénység, mint megállapítottuk, ugyanarról a helyről származott. Tételezzük fel tehát példa gyanánt, hogy mind olyan éghajlat alól jöttek, amely hasonló Észak-Skandinávia, Alaszka vagy Szibéria éghajlatához, s alkalmazzuk a példát a mi fizikai viszonyainkra. Ha valaki ilyen helyről érkezik a sivatagba, alkalmazkodni tud a környezethez, ha elég sokáig marad. Teste alkalmazkodni fog az étel, az életmód, s ha szükséges, gyógyszerek útján. De egy rövid tartózkodás nem ad ilyen lehetőséget a testnek, s nehéz terhet jelent, különösen, ha nagyobb erőfeszítést igénylő tevékenységet kell végeznie. Egy könnyű és kényelmes öltözék, amely a test környezetét ellenőrzi, nagy segítséget és megkönnyebbülést jelent ilyen esetben.

Ennek megfelelően, a legénységgel ellentétben, a parancsnok csak rövid ideig marad a Földön, és ebből következtethetünk a szervezeti felépítésre is: legénységet állomásoztatnak különböző helyszíneken, feladatuk az, hogy adatokat gyűjtsenek és közvetítsenek az anyahajóra. Erről a hajóról, amely fent marad, magas rangú küldöttek (akiket mi parancsnokoknak neveztünk az űrhajókkal való kapcsolatuk miatt) lejönnek, hogy rövid időtartamú különleges megbízásokat teljesítsenek.

Amint Ezékiel élményei mutatják, az egyik ilyen megbízás az volt, hogy létesítsenek kapcsolatot az emberekkel. Ilyen esetekben – legalábbis annak alapján, amit eddig meg tudtunk – az ember nem információforrásként, hanem informálandó egyénként szerepelt. Ezt a tényt minden lehetséges kételyen túlmenően dokumentálja a negyedik találkozás kezdete, amely a figyelemre ösztönző felszólításban tükröződik. Egyedül ez a részlet igazolná azt a következtetést, hogy Ezékiel többet tudott meg, mint először gondoltuk volna. Könyvünkben korábban már tárgyaltuk azt a lehetőséget, hogy Ezékiel könyvének nem technikai részeit úgy lehetne tekinteni, mint a parancsnoktól származó üzeneteket. Ha ez igaz lenne, bőséges anyaggal rendelkeznénk abból az információból, amelyet Ezékiel kapott. De még enélkül is elég jel mutat arra, hogy mindez megtörténhetett.

Összefoglalva tehát a következő három pontban állapíthatjuk meg a program célkitűzését: a bolygó felkutatása, az ember megfigyelése és tanulmányozása és az emberiség intellektuális befolyásolása.
Hogy ezt a gondolatmenetet kövessük, még egy területet találunk, ahová a földi legénység feladatait kiterjeszthették, és ezt kérdés formájában tesszük fel: vajon nem vehettek-e részt – mivel jelentős pontokon állomásoztak – a tanítás és befolyásolás munkájában is? Kétségkívül megfelelő alkalmuk nyílt erre is.

Ez idáig, amennyire tehetséges volt, felkutattuk a terv célkitűzéseit és szervezetét. Megmarad a kérdés: miért éppen Ezékiellel létesítettek ismételten kapcsolatot?

A lehetséges válasz két nyilvánvaló változata: tervszerűség és véletlenszerűség. A tervszerű kapcsolatfelvétel valószínűvé válik, ha emlékezetünkbe idézzük a földi legénység létezését. A zsidó száműzöttek közössége Tel-Abibban sokféle okból is érdekes lehetett a megfigyelők számára. Ezen a közösségen belül Ezékiel már mint pap is különösen jelentős lehetett számukra. Magasabb rendű intelligenciája bizonyára figyelmet keltett, és tovább növelte jelentőségét. Nem csoda, hogy őt javasolták feljebbvalóiknak különleges feladat végrehajtására.

Másrészt, amennyiben véletlenszerű találkozásról beszélünk, bizonyosan nem a parancsnok egyszeri leszállására gondolunk, amely puszta véletlen folytán, összehozta őt Ezékiellel. Valószínűleg sok ilyen leszállás ment végbe. Úgy látszik azonban, hogy az űrutasok problémája az volt, hogy a „normális” emberi lények, akikkel érintkezésbe léptek, többnyire el szoktak menekülni. Az egyik ilyen leszállás alkalmával azonban a parancsnok ritka kivétellel találkozott: Egy „emberfia” nem futott el! A földre vetette magát a megadás jeleként, és szemmel láthatólag felindult volt – de maradt! Értelmesnek látszott, megfelelő válaszokat adott, és a parancsnok hamar felismerte ennek a találkozásnak a jelentőségét.

Így hát mindkét válasz, a tervezés és a véletlen is egyaránt ugyanoda mutat: a parancsnok Ezékielben olyan emberfiát talált, akit nagyon jól fel lehet használni. Tudja, hogy később magával kell vinnie repülésekre, de azt is tudja – akár mélységes megértéssel, együttérzéssel, akár korábbi tapasztalatok és beszámolók alapján -, hogy ezeknek az embereknek erős ellenszenvük van a repüléssel szemben, amely idegen számukra. Ezért legjobbnak az látszik, ha az emberfiát rögtön ki is próbálják, azzal, hogy rövid repülőútra viszik.

A fenti kérdést: miért éppen Ezékielt, az embert? – úgy is fel lehetne tenni: miért Ezékielt, a zsidót? A választ a két elsőnek említett célkitűzésből nyerhetjük. Arra következtettünk, hogy ezek a látogatók ismerték a Föld nagy részének kultúráit és vallásait. Ezért bizonyára felismerték a zsidó vallás nagy potenciális erejét, felsőbbrendűségét más, korabeli vallásokhoz viszonyítva, ugyanígy ismerték a zsidók politikai és vallási problémáit abban az időben. Ezért elképzelhető, hogy vigaszt és bizonyosságot akartak adni a zsidóknak, és persze különösen a száműzetésben élőknek. Ezen a ponton egyébként az itt adott értelmezés megegyezik a hagyományos változattal. Egy nagyon előrehaladott civilizáció szempontjából az a kívánság, hogy ellensúlyozzanak egy olyan súlyos fenyegetést, amelyben a zsidók akkor éltek, egészen érthetőnek látszhatnék.

Hogy ezeknek a látogatóknak a viselkedését megfelelő fényben láthassuk, emlékeznünk kell arra, hogy küldetésük békés természetű volt, csak kutatási jellegű és határozottan nem inváziót előkészítő. Az emberiség története időközben ezt meggyőzőleg bizonyította. Ezért ezek a látogatók tudták, hogy földi tartózkodásuk időben korlátozott. Ez a körülmény megmutatja, mennyire különbözött erkölcsi és politikai színvonaluk a mi mai színvonalunktól. Hogy ezt világosabbá tegyük, cseréljük fel a szerepeket, és saját gondolkodásmódunkat, huszadik századi elveinket tulajdonítsuk a parancsnokénak és a földi legénységnek. Vajon mi képesek lennénk arra, hogy ennyire bízzunk mások értelmi képességeiben, és ennyire higgyünk az eszmék termékenyítő hatásában, hogy megpróbáljuk megerősíteni ezeknek a lényeknek csak a hitét népükben és vallásukban? Vajon valóban előnyben részesítenénk a természetes fejlődést a felsőbbrendű anyagi segítséggel szemben, amely viszont csak rövid ideig lehet hatásos? Ebben a tekintetben messzebb vagyunk tőlük, mint az a néhány évtized, amely úgy látszik, hogy elválaszt bennünket a technikai és tudományos eredmények szempontjából.

Sok kérdés megválaszolatlan marad:

Képesek leszünk-e valaha is arra, hogy megállapítsuk, mikor kezdődtek a földi látogatások? Vagy legalább be tudjuk-e végleg bizonyítani, hogy voltak ilyen korábbi és későbbi látogatások?
Mikor fejeződtek be? És befejeződtek-e egyáltalán?

Forrás: ITT