Feneketlen föld alatti üregek

Az ördög sötét vermei


Régen a pokol bejáratának tartottak olyan nyílásokat, amelyek elég nagynak, félelmetesnek, titokzatosnak bizonyultak. Szerte a bolygónk találhatunk ilyen hasadékot, hatalmas lyukakat, amik valóban úgy néznek ki, mintha egyenesen az alvilágba kalauzolnák azt, aki van olyan feneketlennek tűnő, sok esetben mesterséges eredetűnek vélt lyukak száma napjainkban mintha megszaporodni látszana...
Szinte minden vallásnak, hiedelemvilágnak akad egy olyan eleme, amelyet általában úgy emlegetnek, hogy alvilág, pokol, föld alatti birodalom, ahol vagy démonok, halott lelkek, esetleg humanoid, értelmes lények léteznek, laknak. Azt már tudjuk, hogy a mítoszok és babonák nagy részét nem szabad egyszerűen lesöpörni azt asztalról, hiszen több esetben bebizonyosodott – illetve még több esetnél igen erősen gyanítható –, hogy azok részben valós alapokkal rendelkeznek.





Noha a földalatti (túl)világról szóló mendemondákkal kapcsolatban sokáig nem érkeztek valóban meggyőző bizonyítékok, megerősítések, ez a helyzet mára alaposan megváltozott. Léteznek ugyanis a Földön olyan lyukak, hatalmas üregek, földalatti járatok, amiknek keletkezésére semmiféle magyarázatot nem tud adni a hivatalos tudomány.


Pánikroham a barlangban

A leginkább figyelemre méltó fejlemények most Oroszországban zajlanak, ahol a nyolcvanas évek óta szinte folyamatosan bukkannak efféle rejtélyes lyukakra, és hiába indulnak kutató expedíciók akár a legmodernebb felszerelésekkel, egyértelmű eredményeket még ők sem tudtak felmutatni. A rejtély tehát adott. Mik ezek a titokzatos és egyben félelmetes fekete lyukak? Hogyan jöttek-jönnek létre? Vajon mesterséges eredetűek? És legfőképpen: Hová vezetnek?
Először is ejtsünk szót egy barlangról, amely meglepően furcsa hatással van azokra az emberekre, akik abba bemerészkednek. Ez a barlang Oroszországban található, egy kis köztársaságban, amiről vélhetően még nem hallhattak sokat. Hakaszföldről van szó, itt található az a bizonyos hely, amit úgy hívnak, hogy Kashkulasksaya, ami magyarul annyit jelent: „az ördög sötét verme”. Becsült legmélyebb pontja 75 méter, de fontos megemlíteni, hogy a barlangot még soha nem tárták fel a maga teljességében. Nem véletlenül kapta a nevét. Rengeteg ember kereste már fel ezt a barlangot, és mindegyikük ugyanarról számolt be. Belépve az üregbe, egy kis idő elteltével valami megmagyarázhatatlan szorongás lett úrrá rajtuk, ami olyannyira erősnek bizonyult, hogy perceken belül eszeveszetten rohantak – menekültek – a kijárat felé! Többen tapasztaltak meg a szkeptikusok által optikai hallucinációknak titulált további élményeket. Ők a barlang mélyéről véltek látni egy borzalmasan öreg férfit, akinek a fején egy olyan sapka volt, melyen hatalmas agancsok meredeztek felfelé, szeme pedig valószínűtlenül csillogott a sötétben.
Azzal az elmélettel, miszerint ez csupán képzelgés, csak annyi a probléma, hogy mindenki pontosan ugyanazt látta! Olyan kollektív hallucinációról egyelőre senki nem tud, amit egymástól teljesen függetlenül élnek át az emberek. Műszeres vizsgálatok kimutatták, hogy a rejtélyes pánikroham pontosan akkor sújtja a látogatókat, amikor ismeretlen okból egyik pillanatról a másikra drasztikusan megemelkedik a barlangban az elektromágneses tevékenység. A kutatók megpróbáltak ennek is a végére járni, de nem sikerült lokalizálni a forrást.

A semmiből lett semmi

Oroszország egy másik részében, a Kaluga régióban még érdekesebb és hihetetlenebb eset történt. Egy helybéli pásztor, bizonyos Pjotr Malinkin az egyik reggel kihajtotta az állatokat egy mezőre legelni. Megdöbbenve tapasztalta,  hogy ott, ahol előző nap még minden rendben volt, egy hatalmas, szabályos alakú lyuk jött létre. Ez a lyuk tökéletes kör alakot formázott, mintha valaki egy méretes lézerágyúval lőtt volna a világűrből a föld felé. A pásztor elmondta, hogy állatai rendkívül zavartan kezdtek viselkedni, nem akartak a lyuk közelébe menni és egyáltalán nem voltak hajlandóak ezen a mezőn legelni. Idővel a semmiből létrejött lyuk afféle helyi turistalátványossággá vált, ahová messze földről is elzarándokoltak emberek, hogy lássák ezt a félelmetes csodát. A lyukat egy kutatócsoport is megvizsgálta és kiderítették, hogy mintegy 4 és fél méter mély, az alján némi vízzel. Azzal kapcsolatban azonban már nem tudtak magyarázattal szolgálni, hogy egy ilyen tökéletes forma (sima falakkal) hogyan jöhetett létre egyetlen éjszaka leforgása alatt a semmi közepén.
A térségben a következő évek során további, ehhez nagyon hasonló lyukakat fedeztek fel, például Szaszovo falu mellett, de a rosztovi és Tula régiókban is találtak már ilyen érdekes mélyedéseket a földben.

Feltáratlan rejtélyek

Azonban ezek mind eltörpülnek azon titokzatos dolgok mellett, amit a Krasznojarszk régióban, Novoszelovo körzetében fedeztek fel. Itt ugyanis egy olyan föld alatti barlangrendszert tártak fel, amely elképesztő hosszúságban terül el a vidék alatt és több bejárata is van – olyan, ismeretlen eredetű lyukak formájában, amik a környéken elszórva helyezkednek el. A kutatások szerint a teljes rendszer több száz méteres járatokból áll, amik mélyen a föld alatt húzódnak és a jelek szerint – vízszintes, sima falaik okán – akár mesterséges eredetűek is lehetnek. A helybéliek nem tudják, hogy mióta létezhet ez a komplexum a föld alatt, teljesen véletlenül bukkantak rá 2010 nyarán. Néha elszánt csoportok érkeznek, hogy a lyukakon keresztül leereszkedjenek a járatokba és bejárják azokat, de sosem jártak sikerrel és előbb-utóbb feladták a kísérletezést. Vagyis nem tudni,  hogy valójában mennyire kiterjedt ez a rendszer, ahogyan azt sem tudjuk, miként jött létre, esetleg kik alkották meg és persze arra sem tudjuk a választ, milyen célból. Még olyan teória is létezik, amely szerint a környéken élő, az emberek számára teljesen ismeretlen élőlény otthonára bukkanhattak az ottaniak!


Remeg a föld

Guatemalában 2010. júniusában jött létre egy hatalmas lyuk a főváros sűrűn lakott részén. 60 méter mély, és sokáig senki nem tudott magyarázatot adni arra, vajon hogyan jöhetett létre egy ilyen teljesen szabályos lyuk. Aztán persze megszületett a hivatalos magyarázat: Rég elfelejtett csatornák húzódtak a föld alatt, köztük olyan aknák, amik mesterséges víznyelőként működhettek. A 2010. nyarán Guatemala városra lesújtó Agatha hurrikán alámosta a térséget és így szakadhatott be a föld a városrész alatt. A kérdés azonban az, hogy hol vannak azok a tervrajzok, amik tényleg igazolják az ilyen aknák létezését, illetve hogyan adhattak építési engedélyeket egy ennyire instabil területen. Nyilvánvalóan szó sem lehet semmi ilyesmiről, főleg akkor, ha meghallgatjuk az itt lakók igen fura beszámolóit. Azok, akik a  lyuk közelében laknak, rendre különös jelenségekről tesznek panaszt a hatóságoknál, és persze a médiában.
Az omlás rendkívüli gyorsasággal, mindenféle előjel nélkül következett be, és a létrejövő nyílásba mintegy 10 lakóház zuhant bele.
A legalább 20 méteres átmérővel rendelkező üreg a becslések szerint nagyjából
Kellemetlen szagok áradnak a lyukból, szúrós, erős bűz, ami másodpercek alatt képes belepni az egész környéket, időről időre pedig a föld is megremeg, mintha földrengés fenyegetne, aztán pár perc múlva minden visszatér a rendes kerékvágásba.
A lyuk keletkezése óta mintegy ezer épületből költöztették ki az embereket és a térséget lezárták, betömésére senki nem vállalkozott, de vizsgálatokat sem végeznek. Vajon miért?


   
Természetesen a legtöbb ilyen üreg mesterséges úton alakult ki, magukon viselik az emberi kéz nyomait, sőt olyanok is vannak, amik a mai napig használatban vannak.

A Mirny gyémánt bánya - Szibéria - 525 méter mély, és 1200 méteres átmérőjű. Ez az első, és egyik legnagyobb gyémánt "cső" a Szovjetunióban.
A szívóhatása több helikopter szerencsétlenségét okozta korábban, ezért repülési tilalmat rendeltek el fölötte.









Bingham rézbánya – Utah Állam. Valószínűleg az ember által a földön végzett legnagyobb kitermelés helyszíne.
A bányát 1863-ban nyitották meg, jelenleg is működik.











Kimberley-i Nagy Lyuk – Dél-Afrika. A világ legnagyobb kézzel ásott ürge: 1097 méter mély. 3 tonna gyémántot termeltek ki belőle. 1914-ben zárták be.