A Voyager szonda kilépett a csillagközi térbe


Az emberiség történelmében a NASA egyik legsikeresebb Naprendszert kutató programja a Voyager misszió, mivel útjuk során szinte minden, addig nem ismert bolygóhoz ellátogattak. A Voyager -1 volt az első űrszonda, amely meglátogatta a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt. Az egyik legtávolabb lévő űreszköz a Földtől .

Majd kilépett a Föld pályasíkjából és a csillagközi tér felé vette az irányt.



A csillagászok azt hitték, hogy a szonda már tavaly augusztusban átlépte a Naprendszer határát. A legújabb mérések szerint a Voyager-1 űrszonda most már tényleg elhagyta a Naprendszert, és végleg kilépett a sötét és hideg csillagközi térbe. A szonda akkor lépte át a bűvös határt, amikor 121-szer messzebb volt a Naptól, mint a Föld.



Az 1977-ben fellőtt Voyager űrszondák az elmúlt harminchat évben példátlan utazást tettek a bolygóközi térben. A két, műszerekkel telezsúfolt, aprócska szonda, amely az évek során rendkívül fontos adatokkal látta el a csillagászokat, napról-napra közelebb kerül a csillagközi űr határához. A Voyager-1 2012 márciusában már 17,9 milliárd kilométerre járt a Naptól.

Időről időre felröppennek a hírek, hogy „elérték a Naprendszer határát”, legalábbis a tudósok erre következtetnek az űreszközök mérési eredményeiből.

Az, hogy egyáltalán vannak mérési eredmények, annak köszönhető, hogy a szondákat nem napelemek, hanem radioaktív izotóppal működő generátorok látják el elektromos energiával. A radioaktív bomlás hőjét alakítják a műszerek működtetéséhez szükséges elektromossággá. Igaz, hogy az áramforrás által leadott elektromos teljesítmény folyamatosan csökken, azonban a kutatók remélik, hogy ésszerű takarékoskodással akár az évtized végéig is elegendő teljesítményt szolgáltathatnak. (A szondák mindenkori, a Naptól, illetve a Földtől mért távolsága innen tudható meg.)

Forró szél


A napkitörések során töltött részecskékből álló plazma tör elő központi égitestünk külső köpenyéből: ez a napszél, ami több mint egymillió kilométer/órás sebességgel „fúj” az űrön át, és egész naprendszerünket betölti. A plazmát alkotó ionok egy része a fénysebesség tizedére is képes felgyorsulni – ezek a részecskék „hordozzák” a nap mágneses mezejét is.

A kutatók feltevései szerint a napszél végül a csillagközi térbe is eljut: abba a Naprendszer határain túli térségbe, amelyet már nem a Nap, hanen más csillagok mágneses mezeje és az azokból kiszakadó részecskék uralnak. Ezeket az elképzelhetetlenül magas energiaszintű ionokat kozmikus sugárzásnak nevezi a tudomány; a napszél fontos szerepet játszik abban, hogy ezek a sugarak ne hatolhassanak be a naprendszerünkbe.

A Voyager-1 2003-ban érte el a naprendszer szélét: azt a határvonalat, ahol a szuperszonikus sebességgel száguldó napszél beleütközik a csillagközi plazmába és szubszonikusra lassul.

A szonda műszerei egyértelműen jelezték, hogy a körülötte rajzó részecskék sebessége csökkent. Aztán – nagyjából egy évvel ezelőtt – minden elcsendesedett a Voyager körül. A mérések azt mutatták, hogy a napszél intenzitása jelentősen visszaesett – gyakorlatilag kimutathatatlanná vált.

Ezzel egy időben a kozmikus sugárzás intenzitása is szignifikáns növekedést mutatott, „épp úgy, ahogy számítottunk rá” mondta Ed Stone, a Caltech munkatársa, a Voyager-projekt egyik vezető tudósa. Mintha a Voyager végleg kikerült volna a nap hatása alól – a mérések alapján a tudósok egy része a közelmúltban arra a következtetésre jutott, hogy a szonda 2012. augusztus 25-én elérte a csillagközi teret.

Kint is vagyok, bent is vagyok


Igen ám, csakhogy ha a Voyager-1 valóban átlépte volna a helioszféra – vagyis azon térség, amelyet a Nap mágneses mezeje ural, és teljes egészében kitölti központi égitestünk részecskesugárzása – határát, és kilépett volna a csillagközi térbe, akkor minden irányból bombázniuk kellene a galaktikus kozmikus sugaraknak. A Voyager mérései viszont azt mutatták, hogy a sugárzás egyetlen, jól meghatározó irányból érkezik. A mágneses tér orientációja nem változott – ami arra utal, hogy szonda továbbra is a Naprendszeren belül halad.

„Ez hatalmas meglepetést jelentett a számunkra – jelentette ki Merav Opher, a Bostoni Egyetem csillagásza. – Bizonyos szempontból elértük az intergalaktikus teret, mégis a 'nap házában' maradtunk.”

A tudósok szerint lehetséges, hogy a Voyager éppen a „Nap előszobájában” jár: egy olyan területen, ahol az égitest mágneses terének hatásai és a galaktikus sugárzás egyaránt érvényesül.

A csillagászoknak fogalmuk sem volt arról, hogy létezik egy ilyen „előszoba”, és azt sem tudják megsaccolni, mennyi időbe kerül, mire a szonda áthalad rajta.
Ed Stone (Pasadenai Kaliforniai Műszaki Egyetem), a Voyager program vezető kutatója elmondta, hogy a mérések elemzéséhez és értelmezéséhez időre volt szükségük.  Mi sem jelzi ezt jobban annál, hogy a Voyager mérési adataiban a 2012. július 28. és augusztus 25. között eltelt alig egy hónap alatt ötször is találtak a határréteg átlépésére utaló jeleket. Mindamellett a kutatók szilárd meggyőződése, hogy a Voyager–1 most már egészen bizonyosan a csillagközi térben jár, körülbelül 19 milliárd kilométerre a Naptól.






A Voyager szondáknak nemcsak óriásbolygó kutatás a célja, hanem az emberiség üzenetével fedélzetén, az emberiség hangos és képes üzenetét viszi aranylemezen az idegen civilizációk számára.

(Sounds of Earth – A Föld hangjai) és a borítója:


A szonda rakterében az emberiséget és kozmikus környezetét bemutató szemléltető eszközöket helyeztek el. Egy kb. 30 cm-es, arannyal futtatott réz hanglemezen (a lemezen 115 darab analóg kódolású fénykép van) a Föld 35-féle természetes és az ember által keltett mesterséges hangjait helyezték el (többek között gyermeksírás, kutyaugatás, nevetés), továbbá üdvözletet 55 nyelven, köztük magyarul is. Mozart Varázsfuvolájától a zairei pigmeusok és az ausztráliai bennszülöttek énekén át Chuck Berry Johnny B. Goode-jáig 27 zeneműből szerepel részlet. A lemezt alumínium tok védi, amin szerepel információ a lemez lejátszásához, és ami feltünteti a műhold indítási helyét. A lemez 2 cm-es területébe mintegy 0,26 nanocurie (kb. 10 Bq) aktivitású ultratiszta urán-238-at helyeztek el, aminek bomlásából megállapítható a szonda felbocsátási ideje.

Forrás: pcwold.hu,erdekesvilag.hu